HOL VAGY MOST?

Hol vagy most? Mikor az éj meredélyén rámtalálnak a hulló csillagok És kegyetlen fényükkel Szétszakítják lelkem védőburkát. Hol lehetsz most, Mikor magánypók hálójába Tévedt szivárványpillangó lelkem Érted kiáltott, S megmenthetett volna Egy mozdulatod Merre jársz most, Mikor agyam útvesztőit kutatják Gyilkos valóságdémonok Hogy rideg nemlehet-méreggel Kiirtsák didergő tündérlényedet. Előbb mennybe, aztán Pokolra szálltam Megmártóztam örömben, S csontig hasító fájdalomban, Hitetlen hittel rádtaláltam. Elfordított arcod látni nem akartam! Másra néző szemed, nem figyeltem! Dalaim süket füledbe dúdoltam! Megtagadott Istenhez, Csodáért imádkoztam! Véráztatta áldozati kövön Lelkem porrá zúztam! A sátánnak életem-felajánlottam! De mindeniktől becsapatva kérdem: HOL VAGY MOST, Mikor már a remény is Oly rútul elhagyott És régen nem ragyognak rám Bátorító csillagok.

TANULSÁG

Valamit mégis megtanultam.Azt hogy nem lehet eléggé alázatosan,elég türelmesen és hódolva fogadni az élet ajándékait,de nem lehet eléggé vigyázni arra sem,hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek.Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit,szenved és elpusztul.Nem hirdetek közönyt,sem ridegséget.Csak éppen ezt:szeress,de módjával.Ne higgyél azoknak,akik a lángot,a megsemmisülést,a teljes odaadást követelik.Uzsorások ezek,ha karmaik közé kerülsz,kiszívják véred és érzéseid,s azután elpusztulsz.Örülj a fénynek,szeress,hálás is lehetsz,de valamit tartsál meg magadnak.Mosolyogni kell,örülni az életnek,s pontosan annyit adni,amennyit kapsz.Semmivel többet,érted?Egy kézszorítással,egy mosollyal sem többet!Nagyon komolyan mondom ezt.Okom van erre.

ÁLMODTAM VELED...

Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.Megcsókoltad finoman a számat,fölém hajoltál gyengéden,titokban és megpusziltad a szempillámat.Leheleted táncot járt hajamban… szellőként bújócskázott csintalan,s egy óvatlan, röpke pillanatban pajkosan megbújt a nyakamban.Míg egyik karod ölelve tartott itt,másik magányos vándorként útra kelt,bejárva testem rejtekútjait,útján titokzatos zugokra lelt.Úgy bújtam meg riadtan benned,mint reszkető holdsugár az éjben,mit látni alig, mégis elvakít,ha begyűjti sugarát szemed ezüstösen, sápadt-fehéren.Körülvettél biztonságoddal engem,s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,csak elrejtőzni a világ elől öledben,csak átkarolni, és szeretni végre.Érezni, hogy itt vagy… velem lehetsz,tudni,hogy szeretsz és a tiéd vagyok,látni ahogy szemeddel rám nevetsz s szemed fényes csillagként rám ragyog.Öleltél,mint ki sosem szeretett mást,reszkető szívvel és szerelmesen… magadhoz olyan gyengéden karoltál,míg csókjaiddal lezártad a szemem.Megbújtam karodba, mint egy gyermek.Te fölém hajoltál nagy titokban,s míg csókoltad édesen a számat én végtelenül boldog voltam.