HA SZERETSZ

Ha szeretsz, ölelj magadhoz, és vigyél - ne langyos szellő, forgószél legyél - ne töprengj, ne habozz, az élettel ne alkudozz, s akár sötétségbe a fény, úgy hullj belém... két szikra csapjon össze, mint a kard - hozz esőt, zivatart, s lángot, mely égig ér - ha szeretsz halálom legyél... hadd szülessek újjá veled, szerelmed - tüzes bélyeged - égesd belém, legyünk mi árnyék és a fény: a világosság két fele, egymást kioltó végzete, új vágy és új remény - ha szeretsz...

MORZSÁK

Van az úgy,hogy a sors csak morzsákat hint elénk...Nem haragudhatunk rá ezért,mert kevés.Hisz a morzsában is benne van az egész kenyér, az élet íze..Csak nem tudunk bele harapni,nem tudunk jóllakni belőle,nem láthatjuk egységes egészben és még az illatából is alig kapunk..Áldani vagy átkozni kell-e a sorsot,mely csak ízlelni hagy,s nem bírtokolni..Jobb lenne morzsa nélkül élni,Nem ismerve meg ezt az ízt,nem ismerve az élet pazar bőkezűségét és fösvénységét??Amiért Te nem tudod nekem adni egész lényed,azért jobb lenne nem ismerni Téged..Jobb lenne nem tudni,milyen az érintésed,a csókod íze,ölelésed szelídsége és szilaj vadsága,milyen a szemed fénye, a hangod színe..Nem hiszem, hogy el kellene vetnem a Tőled kapott morzsákat..Magukban hordják ezek a szivárvány csodáját,léted lényegét.Csak szem kell hozzá és szív, hogy megláthassam, ennyiből,ily kevésből, a morzsányiból...

HA

Ha nem vagy itt tanulom a csendet.Békét kötök magammal és rendet próbálok teremteni önmagamban,hogy fény legyen minden leírt szavamban.Ha nem vagy itt tanulom a türelmet,s mint kitépett lapját régi füzetnek lelkemet úgy lobogtatom eléd.Hagyd hát kedves hadd költözzem beléd.

A 2500. LÁTOGATÓNAK SZERETETTEL

Ha egy angyalt küldök Érted Fogadd el…

TE AKKOR IS TUDD

Ha lelkem elég majd a becsvágy parazsán és kimondott szavam hol lázít, hol eseng, ha rémálom ront rám minden éjszakán Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha megszoktalak Téged, akár a levegőt és nem követem többé érverésemet, ha ízednél az elmúlás íze keserűbb Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha minden ábrándom szeszélyekbe fúl és én magam emelek magamra kezet, ha ajkamon a csönd lomhán feszül-lazul Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha nem sistereg többé szavamban a láng és nem dicsérnek többé a szelíd emlékek, ha puhán betakar az örök hallgatás Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha széles kört von körém a halál vigyora és szálaira foszlik a hű emlékezet, ha nem jut többé balzsam az égető kínomra Te akkor is tudd, még mindig szeretlek! Ha sorsba vetett hitem halkan búcsút rebeg és tántorgó lidércként végleg elveszek, ha nem ejtem ki többé méztartalmú neved Te akkor is tudd, még mindig szeretlek!

Ha két szárnyam letörne válladra vennél-e?

A KÉPZELET SZÁRNYÁN

Egy fájó sóhajtásban száll le ma az este, gyűrött felhők között lopakodva jár. Ezüstös szürke ködruha a teste, sóvárgó reménnyel valakire vár. Bolyongok mélán egymagam az úton, törékeny álmokat vonszolok csupán. Ma este elhalkult minden hang a húron, s én szaladok egyre az álmaim után. Feléd taszít most minden gondolat, sárgult emlékekből hálót szőtt a múlt. Csak a csend suttogja egyre hangodat, s tenyerem üres, mely arcodhoz simult. Tegnapok tűnt fénye átsodort a mába,minden derűs óra bennem megfagyott. Kereslek a hajnal vörös bársonyában, s minden alkonyatban, de te nem vagy ott. Egy fájó sóhajtássá szelídült az álom, melyet a szellő ma nekem suttogott. Most szélfútta jeges hómezőkön járok, s dérlepte emléked régen megkopott. Néha visszajár még ez a régi ábránd, s rügybontó zsongássá festi át a tájat. S én a képzeletnek lepke-könnyű szárnyán - mint szabad sólyommadár - repülök utánad.

VÁRNI

Haldoklik a falon az óra, pálcikáin lassan vánszorog, késő-délutáni lusta fények simogatják az ablakot. Ebben a térben, és jelen időben egyre nagyobbá tágul az űr, felforrósodik belül a hiány, s a ruhán egy könnycsepp lassan kihűl. A kéz még tesz-vesz, néha mozdul, feldíszíti a meztelen magányt, de a szív már levette minden göncét, mit sebtében magára hányt. Agyban, lélekben, levegőben már csak a kérdőjel vibrál, könnyet mar a vörösödő szembe: miért késik ennyit, hol jár? Félrekushad szűkölve a büszkeség, a vágy a telefonnal szemez, falnak dől a roggyanó tartás, maga sem fogja föl, mi ez. S mikor a kín már-már kardjába dől, reményt neszez, zörren a zár, a kéz gyorsan matatni kezd, de a szív már az ajtóban áll…

SZERETLEK

Szeretlek - csak így egyszerűen... Oly természetes szerelemmel, ahogy a hóvirág szirmait kacéran bontogatja a februári nap, s a telet elzavarja a tavasz. Ki kényszeríthetné a sejteket arra, hogy ne osztódjanak, s többé ne érezzem érintésed nyomán a dallamot, melyet bennem játszanak? Elmondhatnám, ha volnának szavak, hogy ölelő két karodban olyan a csend, hogy csak a gondolataink suttognak. Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg, milyen az, mikor röpít egy érzés, mint tollpihét elragadó fergeteg, milyen az, mikor melletted ébredek, s végtelen kékség tölti be a lelkem... Két szemem íriszedben fürdik, s veled zuhan a csillogó mélybe. Szeretlek - csak így egyszerűen....

MINDENT SZERETEK AMI TE VAGY!

Csupán tenyeredet kérem, jöjj, nyújtsd felém, Kedvesem, s bocsásd meg, ha éget belé helyezett szívem. Csak megpihenni vágyom léted ránca közt, csak megcsókolni árnyképed, mi napfényben az éjhez köt, csak óvni szavaid csurranó igazát, mint hívő lélek oltalmazza az első Bibliát.

Szeretném kezembe fogni a kezed, karjaid között nézni a szemed. Számolni hányat lüktet a szíved És így maradni örökre Veled!

Azt hittem,hogy a világ csodája vagy, őrjöngés, álom, nyíló végtelen. Ma azt tudom,hogyha nem vagy velem, nem vagyok,nem játszom,nem létezem, felhők fehérje a szemembe fagy... Azt hittem,hogy a világ csodája vagy. De rájöttem annál sokkal fontosabb.

BOLDOG VALENTIN NAPOT!

ANGYAL

Emberként születtem a földre,hogy akartam-e senki nem kérdte.Angyalénem őrzöm lelkemnek bugyrába,de belepusztulok a gyilkos magányba.Őrzöm a lelkeket kik a Földre jöttek,kik embernek születtek és emberré lettek.Utamat a földön csak egyedül járom,egyetlen hűséges kísérőm magányom.Szeretném tudni,hogy milyen a szerelem,mikor a vágy cikázik testemen.Amikor a szív úgy szeret,hogy fáj és nem fojtja meg énedet a mardosó magány.Őrzöm a lelkeket az arcomon derű,csakis én tudhatom ez nem olyan egyszerű.Szeretni tanítom mind az embereket,közben a szívem a bánattól eleped.Mert megismertem az igaz szerelmet,de tilosban járni,jaj nekem nem lehet.Utamat e földön csak egyedül járom,hűséges kísérőm s társam a magányom.

SZERELMED

Megérintettél, s én úgy éreztem, ezer éve már, mióta ujjaidban játszik testemen a simogatás. Eltűnt a világ. Csupán simító kezed volt az élet, mely bőrömön éledt tiszavirággá és elenyészett. Fésülted hajam,tízfogú eleven fésű borzolt, s én előre álmodtam a csodát, ahogy szád csókolt. Eggyé öleltél. A lét csupán elömlő vágy, forróság, hogy lebegjen testem, meghazudtolva a tömegvonzást.

Vágyaink börtön ablakán is beszűrődik a Nap sugara és fénykezével megérinti sebzett lelkünk. Ettől új vágyak fogannak bennünk és általuk erősödik a remény mely gyengíti láncaink és enyhíti bánatunk kínzó terhét.

MAGADBAN ŐRZÖD A FÉNYT

Élettel teli lételem lehetek,

ha nem élem reménytelenül földi életem.

Ha képzeletem élénk színre vált,

s az élet így legyőzi a halált.

MARASZTALÓ

Hosszan merengek csendbe borult arcodon, hol ott vonul a sejtelem… a hosszú múlt, utat rajzolt az időnek nélkülem. Fesztelen apró ráncokon bolyong szemem, hátha megfejthetem Angyali titkod. S lám, e percben, mosolyod látom, mely marasztalón rám vetül! Szíved nevet, hisz, szerelmed nekem gyújt lángot szép tekintetedben. Kezed-kezembe simul, s már tudom, nincs miért visszanézzek. Miénk a jövő.

Engedd el amit úgysem tarthatsz meg, hogy elnyerd azt,

amit nem veszíthetsz el.

MA NEHÉZ

Mert nem vagy ma nehéz a szó is. Süket álmokat termett az éj is. Holdakat képzelek csillagtalan égre, s hallgatok. Csak a tükör mesél. Tükrömbe bújtál. Visszamosolyogsz, ha fáradtan, könnyes szemmel nézlek. Nyújtanád kezed, s tudod, a szilánkok mindkettőnket véresre sebeznének…

VISSZAVÁRLAK

Most, hosszan elmerengve elnyúlt éjjelem szomorú csendjében, apránként, kicsi kis kockákban eszembejut minden, s olykor az a sok elmúlt perc, bennük minden kedves, szorongó pillanat, az éj sötétjében mély sóhajba szakad. Bírom, talán még bírom ezt az állapotot, e magasló csendet, de hiányzik szavad, hiányzik mindened, miért oly hosszú ilyenkor az idő apró másodperce, hogy éveknek tűnő szürke napokon át nem nézhettem tündöklő szemedbe? Ma, lesz talán egy ma, ha illan az éj, s egy hosszú nap után újra az alkony jön, tudom, ölelésedben megtalál majd újra elvesztett örömöm, s ahogyan rég, ott, ahol akkor vörösbe ment le a nap, kissé megremegve, gyökerezett lábbal látod, visszavárlak.

MARADJ KÉRLEK

Átölelsz.Szorosan,simogatva…Csókod követelőzve utat keres testemen,kezed kezemben…szívem tenyeredben.Simogatsz...S hagyod, hogy lassan égjek...nem siettetsz semmit…Maradj így kérlek!Csókolsz.Nyakamon érzem ajkad…leheleted egyre csak izgat,s míg a vágy meg nem öl lassan…ölelsz át fönt a magasban…Maradj így kérlek!Szólsz.Halkan suttogsz fülembe,vágyaid súgod, s én feleletre,ölellek még szorosabban…El ne engedj Drága!Szeress engem úgy ma,mint még senki soha!Maradj így kérlek!Ringunk.Amint a vágyunk az égig hág,lassan hullnak le a ruhák,rólunk, mint tavaszi szirmok a napsütésben.Öleljük egymást a végtelenben,s ringunk finoman, míg a csoda el nem borít újra, s újra…Maradj így kérlek!Fekszünk.Csendben, boldogan.Kezed karomon,lábad lábamon…Csókodtól elhamvadva pihegek,Már alig élek…mégis több bennem az élet,mert veled vagyok…Maradj így kérlek!