Amikor leszáll az este és a csillagokat lesve egymás szemében egymást keresve szerelmesek várják,hogy boldog pillanatok zárják körbe az öröknek tűnő éjszakát... S nem hallja senki a fák jajszavát és a síró szél könyörgő imáit,a hold is csak közönyösen világít,hideg-ezüst fénye lustán hull a fényesen keménnyé váló emlékekre.Reszkető galambok félve összebújnak és magányos falevelek fülébe súgnak édes bókokat,a falomb pedig csak némán bólogat,mintha értené,mintha tudná,milyen amikor a szívbe hasít a fájdalom.Pedig senkinek nem fájhat oly nagyon... csak Neked... és nekem,ha hagyod... ha hagyom...
