Ne hidd szemem hideg fényét, szavam se hidd, ha küldelek, érted vagyok néma, hangtalan, mert magad ellen is téged védelek. Csak egy pillanatra fáradt meg
bennem a szerelem, ilyenkor hévvel gyilkol, őrzője megpihen, egyedül küzdök - magam ellen, magam vagyok védtelen. Marcangolva fáj, ha emléked titkos odúkból rám kiált, míg ajkam, csóktalanul szomjazza régi csókok mézédes illatát. Tűnt mosolyod szór hajnalok bársonyára csillagporból permetet, veled ébred a szem, a száj, de éjjel, párnám őrzi titoktartón a nevedet. Ne hidd szemem hideg fényét, szavam se hidd, ha küldelek, ma is tűzként lobogsz bennem, csak rideg páncél mögé rejtelek.
