Annyit álmodtam rólad hogy talán már nem is vagy valóság.Lesz-e még időm elérni ezt az élő testet, s megcsókolni e szájon ennek a drága hangnak születését?Annyit álmodtam rólad hogy karjaim melyek úgy hozzászoktak hogy ha árnyadat átkarolják,a saját mellemen kulcsolódnak össze,talán nem is tudnák átérni testedet.S ha valódi alakjában megjelennék az, ami napok és évek óta kísért s fogva tart,magam változnék árnnyá biztosan.Ó érzelmek billenő mérlege!Annyit álmodtam rólad hogy most már biztosan késő lenne felébrednem.Álltomban alszom, testemet kitárva élet és szerelem minden tüneményeinek, és Te,Te számomra egyedül létező, tán még annyira se tudnám megfogni a Te homlokodat és ajkaidat,mint a legelső erre jövő ajkát és homlokát.Annyit álmodtam rólad,annyit jártam, beszéltem, aludtam a kísérteteddel,hogy mégsem marad számomra más, mint hogy kísértet legyek a kísértetek között, hogy százszor árnyabb árny legyek az árnynál, mely életed napóráján vidáman sétál most és mindörökké.
