TÁVOLLÉT

Távolodó lépteid fuldokló üteme még kegyetlenül kínoz, s bár még szavaid töredéke olykor visszhangzik a csöndből, méltósággal tűröm, hogy félig illattá, félig árnnyá alakul át az idő - Nélküled. Bús ködruhába öltözött a hajnal is, míg vissza nem térsz - így - ketten, összefonódva, üvöltve gyászoljuk a távolmaradásodat. Addig betűim halmazában kereslek, fátylat von köréd gyengéd szóölelésem, hogy minden pillanatban érezd, várlak, Egyetlenem.