Tudod, én nem tudom, hogy az álarcok mögött, ott fent a színpadon melyik szereplő vagy Te.Lehet, hogy a hősszerelmes, vagy a címszereplő vagy Te,máig se tudom, kinek az álarcába bújtál.Van, hogy ismerős a hangsúly, vagy egy mondat olyan, ami csak tőled jöhetett.Valójában azt se tudom, milyen a Te versed, hogy hallottam már, vagy sohasem.Hiszem, hogy mégis itt vagy, csak azt nem tudom, melyik álarc alatt.Minden szereplőben látni véllek, máskor mindenki idegen, sehol se talállak, vagy mindenki Te vagy.Már nem is próbálom megfejteni a titkot, sírok az összes szereplővel, talán Te könnyezel,boldog vagyok, mikor nevetni látom a bohócot.De hogy melyikük vagy Te, hogy mennyi belőle a játék, s mennyi a valóság?Lehet az egész csak bohózat, az is, hogy a szavakból sokkal többet kellene értenem, de ha ma azt hiszem, értem, holnapra elfelejtem, miért is hittem.Talán én vagyok egyedül, aki a játékot komolyan veszi, aki:ez az élet azt hiszi.Az igazságot talán soha nem fogom megtudni, ha nem is hallom a szavad, látni se látom az arcodat, abban bízhatok, az tart itt, hogy számodra talán még én látható vagyok.
