VÁGYAKOZÁSOM TANÚJA

Hajnalnak még nyoma sem volt, éj sötét csend-ölén szunnyadt a vénlány-hold, ott volt az árnyad, karnyújtásnyira pihegtél, zaklatott szempárod pillantása apró tűszúrásként a bőröm alá lövellte lassú mérgét, úgy akartam, hogy érezd szívem oltalmazó melegét, de oly messzire ragadott el a fáradt szomorúság, s a bágyadt sóhajok felreptették szemem hamisságát, a tél pihéit véltem látni a szoba kavargó árnyain át, de vérzőbb volt a valóság... ...letépve hevert melletted tollszárnyad tépett látványa, összegyűjtögettem ébredésed várva... ...hogy újra körvonaladként ragyogjon és a bíbor vajúdás hamarosan karjaim rejtekébe fogadjon, soha így nem örültem még hajnali órának, mikor szemed szikráján korábbi lágyságod nyugodtsága tükröződött vissza, mint a sötétben feltáruló természet opálja... ajkad édes vágya, testem hullámzása kiszolgáltatottá téve lábaid elé vetettek engem, érzelmeim lágy vadsága bőrömet hasító csók-tapintások árja örömbélyegek nyomát karcolták vágyakozásom társaként szegődött szűztisztaságú szerelmi ágyba... lázbetegség jeleként hidegrázásból hevülő vággyal kortyolom mohón örömkupádat, mely bomladozó öled virágszirmainak harmatcseppjeivel, meghajló hangszer-ívű tested utáni vágyérzettel felhevít, és mint égő gyertya éltető viasza, úgy olvad karjaidban egyre forrósodó vágyakozásom tanúja, és buja sóhajok hangverseny dallamát veri vissza otthonunk kíváncsi árnyakat takaró angyaltisztaságú, oltalmazó fala...