skip to main |
skip to sidebar
AZ EST CSENDJÉVEL SZEMEDBEN
Az est csendjével szemedben hozzám simulsz és azt mondod fájdalom … én azt mondom szerelem … és lágyan ajkaidra helyezem csitító tenyerem.Most hogy torkomon a sírás megreked gondolod hogy a szó fájdalomból eredhet gondolod hogy a percek melyek sós membránján szememnek csak tégedet keresnek,nyomtalanul telnek?Gondolod hogy ha üres a hely hol megszoktalak már és hiányod fojtogat,enyhülést hozhat-e bármi más?Ezerszer letérdeltem már és ezerszer elrebegtem ... imám mely sóhajleplét
teríti rám és vágyam áltat itt ezen a titkos csatamezőn,mint fák tövében felejtett szélmalomhős lassan elvérzek.A szavakban élem éltem és ha elérik lelkedet nyiss előttük kaput ne várd azt hogy az enyészet rágja le zárait és megfáradva idő vasfogától tépázva forduljon ki sarkaiból.Ne várd meg,most tárd ki,most fogadj be,most amikor szócsokrom szíved oltárára helyezve dísze lehetne még lelkednek,lelkemnek.Az est csendjével szemedben hozzám simulsz és azt mondod fájdalom én azt mondom szerelem és lágyan ajkaidra helyezem csitító tenyerem...