SORS

Kiürült minden,elhallgattak az okos szavak.Míg odakint elmélyült a csend,valami zakatolt folyton idebent:- csak egy percet még.Gondolatban megfordítottam a nagy folyót, és ráparancsoltam,locsogja még fülembe neved.Most hallom a hangod,és egyszerre magukhoz tértek félájult álmaim.Felborult napok ugrottak talpra délcegen, és lélekszilánkok kúsztak olvatag egymás felé.Bennem bolyongsz,és szólongatsz szüntelen, faggatva hangos szívdobbanásaim.Én pedig felelek rendre:nem vagy, nem lehetsz már egészen nélkülem,odébb jajgatva összekapartam, mert partot ért tisztára mosva ez a folyóba szórt szerelem.Mondd, hihetem-e, hogy te, aki szivárványt szerettél belém, felém sóhajtasz megint, s nem én gondolom csak, hogy enyém az a hang, ami szétszalad benned eleven hirdetni mindenütt, megátkoztál, megátkoztalak, mégis szeretlek. Mert ennek így kell lenni, mondtad, sors van, és nincsenek véletlenek.