EGYENSÚLY

Az élet teljes és egész volta egyensúlyt követel a boldogság és a szenvedés között. Mivel a szenvedés felettébb kényelmetlen, ezért az ember természetesen húzódozik attól, hogy tudomásul vegye, mennyi szorongásra és gondra teremtett az ember. Ezért folyvást csitítgatjuk magunkat a javulás ígéretével vagy a minden bizonnyal beköszöntő boldogság reményével, nem gondolva arra, hogy a boldogság is meg van mérgezve, ha még nem ittuk ki a szenvedés poharát.

HOL FÁZVA,HOL LÁNGRA GYÚLVA

A halvány lámpafény szelíd aranyában nézem élettel telített szemed magamat feledve ajkad mosolyában szépséged csodálom kővé meredten. És hol fázva, hol pedig lángra gyúlva illatodba merülök félő gyönyörrel hajad éjszínébe ujjaimat túrva kéjes ájulatba nyögve veszek el.

ROSKADÓ ALÁZAT

Az apró hallgatások csönddé hatalmasultak, csak te lehetsz a vétkes, ha majd talán megunlak, hol már az a hiú láz, mi színes-lenni sarkallt? Elmaradtak a csokrok, a sarki málnafagylalt, nem várod el te sem már, mit úgyis elfelejtek: a semmiség csodáit, a kéretlen figyelmet. Szeretlek. Biztos így van, mert félek néha tőled, hogy elveszíted egyszer mindent-bíró erődet, hogy felbőszít a vakság, mely téged meg se látva űz nálad haloványabb heveny-nők mámorába, és lázadón ragyogsz fel, mert fájni fog, megértem, nagy fények birtokában – maradni észrevétlen. Mert szép vagy, mint a vadvíz színéről gyűrűző nesz, melyből a partra érve nyugalmas esti csönd lesz, mely fel sem fogható már, még sóhaját se hallod, csak titkos lebbenését érzékelik a partok. Szép vagy, akár a csöndben a rezzenéstelenség, és mint borús szemekben a könnybe-bújt meleg-kék, és szép, akár a lelkem legmélyében fakadt dal, amit magam se hallok és mégis megvigasztal. De hallgattál az első csokor-elmaradásnál, és hallgattál az első kijózanult varázsnál, nem kérdeztél, ha kérdést olvastam a szemedből, csak hallgattál szorongva. Féltél a felelettől. S törődött hallgatásod csönddé hatalmasult már, Jaj, nem lehet szerelmünk korán ősszé fakult nyár! Vívj ellenemre harcot, ahol megküzdve érted, vér-áldozásaimból derül ki: mennyit érek, hidd el: téged silányít a roskadó alázat, tüzeiddel gyötörj meg, mint sorvadót a lázak, a lappangó bajoknál tisztább a látható kór: jobban küzd gyógyulásért, ki sír a fájdalomtól.

ANGYALOK SIKOLYA

Vajon hallatszik a Mennyben az angyalok sikolya?Mert itt a Földön erősebb az ártatlanok bánata. Tört angyal szárnyakon megbotlanak a fények.Az elfojtott

könnyekbe belefullad a lélek. Keménnyé merevedik a magányos éjjel.A csend nem oszlik szét a hajnali fénnyel.

VÁLLALD

Vállald önmagad,különben minden kínod céltalan,de akkor minden csapás csak egyetlen lépés lesz az úton tovább.Ha szenvedésed kövein lépkedsz már nem ellened lesz a fájdalom,hanem érted.Amikor majd eltűnik a lehet,a nem lehet,amikor már másnak érzed a nevedet.És a lehelet is mintha forróbb lenne a szádban és a tested is mintha elhamvadna a vágyban.Vállald azt is amit "józan ésszel" már nem lehet,járj ott ahol nem jár már az értelem.Amikor minden fájdalom felfoghatatlan mámorrá válik,amikor minden megszokott öröm fakó díszletnek látszik.Amikor a hétköznapi világ festett kép lesz csupán akkor többé már nem sóvárogsz a boldogság után.

BELSŐ TŰZ

Felcsap a láng és éget.Valamikor nem így volt,valamikor én égtem, gyújtottam ha kellett és fényeket hordtam szét mind a sötét világban.De ma...ma csak tűröm ahogy a láng belém mar és reménykedem a fájdalom nem lesz hiábavaló.Talán elégek és füstté válok én is,talán felszállok,fel az égi fényig.Talán akkor könnyűnek érzem majd magam,sodor a szél és szétoszlok gondtalan.Mintha soha sem lettem volna úgy oldódok fel az égi fényben,a légben,ahol már annyian hagytak nyomtalan eltűnt nyomokat.És akkor rájuk találnék,azokra akik mint én csak feloldódva találtak magukra,csak semmivé válva lettek valakivé.Akik eltűntek a felemelkedő könnyű füstben és párában és akkor végre én is magam lehetnék.De most még csak a lángok simogatnak,kedveskedő érintésük fájdalmat hasít belém.Mohó vágyuk sárga táncos ruhába rejtették,körbe táncolnak,átfonnak és eltűnik minden...jövőről szőtt álomkép.

NEVEDDEL ALSZOM EL

Amikor fáradt utam Napot kísérve véget ér,párnámba rejtem elgyötört arcomat és karjaim a semmit ölelik,csendben ringatom el árva magamat és...a neveddel alszom el.Üres utcákon bolyonganak elárvult érzéseim,minden kapu zárva,hiába dörömböl magára maradt szívem,csak a kongó visszhang felel és végül...a neveddel alszom el.Havas hegycsúcsokon gyönyörű szikrák csillannak,a fény hideg táncot jár,mindent elborít a hófehér magány,épp ilyen üres a szobám ahol egyedül kuporgok és...a neveddel alszom el.Zárt szemhéjak mögött a csend ül ünnepet,szivárvány-köröket ír a sötétbe az álom,nappali szavaim az imént itt zsongtak még,de most egyiket sem találom és...a neveddel alszom el.Csodás képek billennek át az érzékelés peremén,még éber létem dobog bennem,való világom még fogva tart,de enged már a rációból font kötél,oszlik már a lehet, a nem lehet,tudatom függ egy pókhálófonálon és...a neveddel alszom el.Az éjszaka tengere ringat,ölel, átkarol, hajamba túr,fülembe súgja lágyan csobbanó vágy-dalát,csókokat küldenek álmaim,már messze visznek nyugtalan útjaim,még hangtalan motyogok és...a neveddel alszom el.Hányszor lesz még, hogy furcsa-holdas éjszakán ajkamon sóvár szavak fakadnak,sóhajaim nekiütődnek a falaknak és a takaró alatt vacogó testtel,önmagamba görbült szeretettel,magányos éjjel, helyetted...a neveddel alszom el.

FÉNY ÉS ÁRNYÉK

Múltból jöttél s lettél jelenem, fájdalom, szenvedély, érzelem,hold s a csillagok ragyogó fénye, hajnali bíbor simogató érzése. Lettél lelkem hullámán fodor, halkan rezdülő elhaló-sikoly, ünnep, könny, menny és pokol, minden ami gyengéd suttogó szó. Lettél víz a tűz az izzó parázs, a szerelmes éji szívdobbanás,a tűző nap után hűsítő nyári zápor, rejtő lomb, hol megpihen a vándor. Lettél fény, árnyék és kacagás könnyező égre tündöklő szivárvány, tomboló vihar, kitörni készülő vulkán lágy muzsikaszó szellő-hárfán. Leszel jelenem és jövőm boldogsága, szemed csillogása utam lámpása, szenvedés, szerelem, vad nász, ölelő érkezés s könnyes búcsúzás.

PARAZSAT MARKOLVA

Szeretni hozzád szegődtem,hittel élni a hitetlenek életét...nem csak érzem,de tudom is nem jött el a vége még.Tekintetünk rezzenetlen,oldalra nem nézni...csak menni egyre előre,így lehet visszatérni.Lépések a talpak alá,feltekeredik az út...békét nem lehet találni ha megölöd a háborút.Nehéz-semmi létünk vonszolni szárnyszegetten...markomban volt a Boldogság Madara,de mosolyogva elengedtem.Magadra hagyott szabadon,csak sivár magányod van veled...boldog rabságra vágysz,tedd hát gúzsba a kezed.Lelked nem hagyhatod lebegni a semmiben...kösd szorosan hozzám,járjon mindig velem.Mennyi mosolyt fakaszt az alázatos fájdalom...virággá válik minden tüske gyönyörhöz vivő utadon.Álszentekkel ki törődik,semmit nem tudnak a boldogságról...milyen békés a lélek amikor a test már lángol.Létezhetsz velem amikor megengedem...a mennybe repítelek,mert én megtehetem.

MONDD ÉDESEM

A márciusi hajnal csábos bíborában dallá ringatom asszonyvágyamat

szóba elegyedek az integető fákkal de téged elrejtelek, meg ne lássanak.

Dús gyönyörünkről mesélek a szélnek s visszacsillog elevenen arcomon a tűz

a foszló sötét örül a vágykeltő beszédnek, majd lágy fuvallatként karjaidba űz.

Szél-pengette hangján kíváncsian faggat folyvást rólad kérdez a százszínű világ

mondd Édesem, ha hirdetni akarlak gondolod, hogy titkunk hevét kibírják?

HA MOST ELMENNÉL

Ha most elmennél, utánad futnának az utak, az elveszített évek sűrűjében magára maradna a remény, s nem volna más, csak az éjszaka üres csendje, amely megfojtja a vágyat. Ha most elmennél, utánad kószálnék én is, mert magaddal vinnéd a keskeny ösvényeket is, amelyeken elbotorkálok naponként hozzád.

MEGNYUGVÁS

Csak egyszer meglazítni a féket ami nyom, magamat elveszítni, lebegni szabadon.Csak egyszer elterülni, mély vizekbe merülni s csak álomban örülni, hogy nincs sem út sem nyom. Hogy nem kell már akarni s indulni nincs miért, hogy köd lett minden célból s a kin hogy véget ért.Ott csak a víz morajlik, a távol ég hajnallik, a szél fölébem hajlik s egyik sem kérdi mért. Nem kérdnek, nem felelnek, ott elaludt a szó, nem mérnek ott időket és nincs sem év, sem hó.S akik ott találkoznak, többé nem hadakoznak, egymásra álmot hoznak és nincs többé való. Csak szótlan csókok vannak és kábult halk mosoly és ég és víz s a másik minden egymásba foly.Mintha a szél ringatna, az ég karjában tartna s nem tudod kinek ajka, ki csókol és hogy hol. Nem tudsz, nem kérdesz semmit, nincs más csak szerelem, álom-karok kinyúlnak s ölelnek nesztelen, bódult szíveknek álma.Nincs dobbanás, sem lárma, sem vágynak sóhajtása, csak teljesült jelen. Egymásba nyílt szemekre alig jön rebbenés, százados szomjúságra iszunk ott enyhülést.S a sápadt ég derengve, sorsunkon elmerengve reánk borul kerengve mint boldog szédülés. Félholtra van csigázva e hősi akarat, a gát mely eddig védett, inog, recseg, szakad.S rám csapnak áradások, oly édes szomjúságok, hogy menekvést nem látok sehol az ég alatt. Hol van most cifra gőgöd? hogy sorsodat legyőzöd, végzeted megelőzöd, ha tudod védd magad! S hogy végre szabaduljak, bőségembe ne fúljak, magam is elárullak börtönőr akarat.

VAD LÓ

Tüzes vagy, ágaskodsz a szélben, minden porcikád remeg, azt gondoltam magamban - megszelídítelek. Nem tűrsz zablát se pányvát, hab lepi testedet, leszel még engedelmes - megszelídítelek. Vágtatsz a pusztaságban, sörényed vadul lebeg, pihenj meg néha kedves - megszelídítelek. Ha mindenkit felöklelsz, ki közeledbe megy, zabot viszek kezemben - megszelídítelek. Nem kell ostor, se pálca, csak suttogok neked, már felfigyelsz szavamra - megszelídítelek. Most figyelmesen nézel, rám csillan szép szemed, én mosolyogva hívlak - megszelídítelek. Habozva meg-megállsz, a füled hegyezed, én lassan simogatlak - megszelídítelek. Ujjaim alatt érzem, a bőröd bizsereg, az érintésem nyugtat - megszelídítelek. Már itt sétálsz nyomomban, a vállamon fejed, emlékszel? - ugye mondtam: - megszelídítelek.

PILLANAT

Miféle kegyelem vagy folyamat, melynek akár másodpercek alatt - ha akarod, ha nem - már rabja vagy? Váratlan és kiszámíthatatlan, mikor jöhet el a pillanat… Már tudod, anélkül hogy megszólalna, érzed, anélkül hogy érintett volna… szeme tükrében látod tiszta-magad s ő a te szemedben pont így látja magát: fontosnak és értékesnek… Egyszerre megszűnik a világ, átértékelődnek a napi gondok, az ember minden ok nélkül is boldog, legyőz észérveket, s a semmiségek is óriási dolgok, vagy épp ellenkezőleg… Megrendítő és számonkérhetetlen, hatalmas, mély és kifejthetetlen, elmondhatatlan és elemezhetetlen, indokolhatatlan és valószerűtlen; nagyszerűsége él minden sejtedben… Ilyen bizonyosság hányszor adódhat vajon az életben?

SORSVONALAK

Halk sóhaj repíti tova az álmot,itt tartanám a tovatűnő képet.Mindazt egymásra halmozni amit elhozni csak az álom képes.Várni valami ismeretlen újat,csak emlékként őrizni a múltat.Remélve - a holnap megadja azt miről eddig azt hittem elszaladt.Ébredni - tágra nyílt szemmel kutatni az érzelmek csodás végtelenében.Hegyek-völgyek közt futó útján a sors-vonalaink kusza szálait.Ma már megállhatok megmártózni a tegnap feltalált boldogság örömittas pillanatában.Nem késő utána menni még- s megadni mindent érte.

LEHETEK

Lehetek a legártatlanabb angyalod, vagy a legkisértőbb démonod.A barátod, vagy az ellenséged.A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed vagy a sötét éjszaka, amiben örökre elveszel.A szerelmed aki mellett minden nap fel akarsz ébredni, vagy a szeretőd akinek szíve sosem lesz Tiéd!Egy elveszett gyermek akire vigyáznod kell, vagy egy harcos aki elsöpör Téged!A pillangók amik a hasadban repkednek, vagy a könnycsepp ami arcodon lefolyik.

VIHAR ÉS TŰZVÉSZ

Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem "biztonságban élni". Mindig várni vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: "itt van". S oltani és védekezni.

NEM VÁGLAK KETTÉ

Nem váglak ketté lélekre meg testre oly éles késsel, ahogy Te teszed ki lelkedet rábíznád tenyeremre de kolostorba zárnád testedet. Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza lélegzeted fúgáit s ha hamis szégyenkezésem nem tartana vissza végigfogdosnám árnyékodat is. De ha mind az öt érzékemet menesztem: mindjárt cikázni kezdesz a fejemben és nem vagy többé se lélek, se test. Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak és mert kívánlak, élvezem a vágyat mely engem betölt; Téged elereszt. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.