Amikor fáradt utam Napot kísérve véget ér,párnámba rejtem elgyötört arcomat és karjaim a semmit ölelik,csendben ringatom el árva magamat és...a neveddel alszom el.Üres utcákon bolyonganak elárvult érzéseim,minden kapu zárva,hiába dörömböl magára maradt szívem,csak a kongó visszhang felel és végül...a neveddel alszom el.Havas hegycsúcsokon gyönyörű szikrák csillannak,a fény hideg táncot jár,mindent elborít a hófehér magány,épp ilyen üres a szobám ahol egyedül kuporgok és...a neveddel alszom el.Zárt szemhéjak mögött a csend ül ünnepet,szivárvány-köröket ír a sötétbe az álom,nappali szavaim az imént itt zsongtak még,de most egyiket sem találom és...a neveddel alszom el.Csodás képek billennek át az érzékelés peremén,még éber létem dobog bennem,való világom még fogva tart,de enged már a rációból font kötél,oszlik már a lehet, a nem lehet,tudatom függ egy pókhálófonálon és...a neveddel alszom el.Az éjszaka tengere ringat,ölel, átkarol, hajamba túr,fülembe súgja lágyan csobbanó vágy-dalát,csókokat küldenek álmaim,már messze visznek nyugtalan útjaim,még hangtalan motyogok és...a neveddel alszom el.Hányszor lesz még, hogy furcsa-holdas éjszakán ajkamon sóvár szavak fakadnak,sóhajaim nekiütődnek a falaknak és a takaró alatt vacogó testtel,önmagamba görbült szeretettel,magányos éjjel, helyetted...a neveddel alszom el.
