Felcsap a láng és éget.Valamikor nem így volt,valamikor én égtem, gyújtottam ha kellett és fényeket hordtam szét mind a sötét világban.De ma...ma csak tűröm ahogy a láng belém mar és reménykedem a fájdalom nem lesz hiábavaló.Talán elégek és füstté válok én is,talán felszállok,fel az égi fényig.Talán akkor könnyűnek érzem majd magam,sodor a szél és szétoszlok gondtalan.Mintha soha sem lettem volna úgy oldódok fel az égi fényben,a légben,ahol már annyian hagytak nyomtalan eltűnt nyomokat.És akkor rájuk találnék,azokra akik mint én csak feloldódva találtak magukra,csak semmivé válva lettek valakivé.Akik eltűntek a felemelkedő könnyű füstben és párában és akkor végre én is magam lehetnék.De most még csak a lángok simogatnak,kedveskedő érintésük fájdalmat hasít belém.Mohó vágyuk sárga táncos ruhába rejtették,körbe táncolnak,átfonnak és eltűnik minden...jövőről szőtt álomkép.
