2009. március 24., kedd

FELADAT

Lemondani és fejet hajtani egy sértett asszony oldalán, aki Azon tűnődik és munkál örökkön, hogy ostorozzon jobban, hogy gyötörjön; Ki minden jóra rásüti, hogy vétek, ki fél s nem ért, kit félek s nem értek; Egy nő mellett, ki másra vágyik - többre - s nincs tehetsége semmi az örömre, S a fájdalom jogából mit sem enged, s fájdít, ha fáj, és szenvedtet, ha szenved; Ki igazamat sosem látta be, mert igazát szegezte ellene, Míg védhetetlen vádjai alatt meggyűlöltem magát az Igazat; Egy nő mellett, kinek hóhéra lettem, ki tönkretett, kit én is tönkretettem, S most úgy sajnáljuk és emésztjük egymást, mint élő bűnjelt, izzó szemrehányást; Egy nő mellett, kit mindenekfelett gyűlölhetnék és mégis szeretek, S a vágy, amelyen büszkeségem ég el, úgy hozzáláncol sajgó kötelével, Hogy álmomban sem szabadulhatok; mellette, kivel élni nem tudok, De aki nélkül elvesznék azonnal; ki bűntudattal büntet és iszonnyal, Mert szemem láttán pusztul el miattam; kinek, amim volt, tékozolva adtam, Most mégis rág, és sírva szegezi le, hogy koldus lett, hogy nincsen semmije; Aki kifosztott, és akit kifosztok, kivel napjaim külön kicsi poklok, De aki mellett egy-egy ritka percben haláltalanná, teljessé növekszem; Mellette, ki - bár félem és gyalázom - egyedül méltó hozzám a világon, Mellette élni, egy fedél alatt : ez most a tét és ez a feladat.