Már súg az est. Szédítőn álmatag karjában ringanak ölelésed emlékei…
lelkem gyönyörgyöngyei elborítják ágyamat, míg titkon a hallgatag éj-mélység mind elnyeli. Nem is súg, - kacag a bársony sötét meglelve vad örömét a feltáruló testnek, amit elémfestett, rám szórva csókok örökét, hogy így, hajoljak föléd, én, rajongó eretnek. Zeng, dalol a fülledt mélykék álom… gúzsbakötő csillagágyon vágyat izzadva fel. Lásd, testem már felel; ring szomjazó nyoszolyámon, por-lepte lidércbálon kéjtácban olvadna el…
