Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral.- Jer, lásd a poklot! – mondá az Úr.Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy étellel teli, hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett. Mindegyikük kanalat tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt. Leírhatatlanul szenvedtek.- Most jer velem a menyországba! – hívta a férfit egy idő múlva az Úr.Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első: ugyanaz az étellel telt üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jóltáplált.- Nem értem – csodálkozott a férfi. – Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz.- Ó, ez igazán egyszerű -mosolyodott el az Úr.– Az itteniek megtanulták etetni egymást.
