A márciusi hajnal csábos bíborában dallá ringatom asszonyvágyamat
szóba elegyedek az integető fákkal de téged elrejtelek, meg ne lássanak.
Dús gyönyörünkről mesélek a szélnek s visszacsillog elevenen arcomon a tűz
a foszló sötét örül a vágykeltő beszédnek, majd lágy fuvallatként karjaidba űz.
Szél-pengette hangján kíváncsian faggat folyvást rólad kérdez a százszínű világ
mondd Édesem, ha hirdetni akarlak gondolod, hogy titkunk hevét kibírják?
