SZERETLEK!

Két öklömmel döngetem a gondolatfalakat, szeretném ma szebben, jobban kifejezni az irántad érzett mélységes szerelmemet... Szeretném, ha ma lágyabb, dallamosabb volna a „szeretlek” szó utózengése.De a mindennap használt szó görcsbe rándulva összekuporodik, fáj neki, hogy fényesebbre akarom csiszolni, mint ahogyan tegnap csiszoltam…Fáj neki, hogy ma ünneplőbe akarom öltöztetni, mert olyan ez az ünnep, mint egy szokványos embertalálta farsang… A ruha alatt, mindig ugyan az az egyszerű lélek rejtőzik. Így meztelenül hagyom a szót, hogy a maga pőreségével, káprázó tengerként omoljon érzékeidre… Szeretlek!

EGGYÉVÁLÁS

Lágyan finom, puha csókok simogatják a vállamat,fut a vérem, száguld a gondolat.Érj hozzám, csihold a szikrákat,hogy féktelen tűzben égve váljak Veled eggyé.Hogy reszkess értem,fogom a kezed,felkorbácsolom a vágyad,csókjaimmal borítalak.Gyötörjön a légszomj,akard, hogy akarjalak.Szeress gyengéden, borzongjon minden porcikám,szeress szenvedélyesen,bújj még közelebb hozzám.A Tiéd vagyok egészen,minden érintésedre elolvadok,nem számít a ma és a holnapok.Testem hozzád simul,remegve várom a csodát,hogy szemed íriszén át lássam a gyönyört,mikor már nem tudjuk,melyikünk én és melyikünk Te.

VIGYÁZZ RÁM

Reszket a nap újra alkonyodik,testem álmok csapdossák,hiányzol mellőlem. Riadt madárként kapaszkodok holdra akasztott szívedbe,beléd térdepelek halk remegéssel… Bontogasd ki ujjaim közül a konokul összegyűrt éveket, bocsásd meg tiszta fényem, érezd őszinte féltésembe hozzád gömbölyödő hajnalaim. Szemedben simogatva lángol a táj, ha kitakargatsz, fájsz bennem, engedj közelebb magadba, hadd vigyázzam tenyerem alatt rejtező dobbanásaidat. Fázom a nélküled vetkezett estékben s keresem a veled-pillanatot, arcod, kezed, ölelésed. Csipkeszélű jégvirágot karcol szemembe a világtalan idő, ha itt vagy sem lehetnél már ennél közelebb...Ágyamban elvérzett sóhajok szétdobálva, mezítelen fekszik mellettem az est, beköltöztél csontjaimba, inam feszíted, véremben keringsz s szívemben alszod hajnalaim. Csupasz szerelmed retinámba égett, árnyamhoz feszül rajzolatlan tested, szétfeslik közöttünk a csend, zajtalan bontogat míg minden lehullik rólam. Lehunyt szemem alá fényfoltok tapadnak, ránk hajlik ez a nesztelen szerelem, zajong a világ idebenn és a csorbult idő az ajtó előtt toporog. Én nem tudlak egyszerűen szeretni, csak beléd ájult konok vadsággal, megriadva a nélküled-hiánytól búvok menekülve széttárt karjaidba. Láztestű lobbanásokban vágyad perzsel kiolthatatlan, a hold ujjai öledben ringó-hajló testemre fonódnak. Szívedre tetovált hűségem holtomiglan,köröttünk keringnek kúszó fények, szobánkba bújva figyel minket a csend. Tárd szét szárnyaim, kulcsold rám tested, feszülj önzőn mezítelenségemre. Szeress a holnapok lángjában, őrizd a ránk hagyott tüzet, ne félj, nem leszünk egyedül soha, hisz Isten is odajár fényért, hol mindörökké-lepketáncra hív, a sűrű ködben levetkezett éjszaka. Lelkem a karjaidba omlott, zuhanásunk azóta is tart, kéz a kézben, hús a húsban,túl a végtelen idegen fénysíneken zokog egy álmodott világ. Vigyázz rám… Mint reszkető, szomjazó madár levetkőztem szárnyad alá bújva, s neked adom minden kincsem, álmokat, fényt, csillagot… Benned leltem örök Istenemre. Vigyázz rám… Mert nélküled, csak zuhanó árnyékod vagyok.

VIGYÁZNAK RÁD

A napra bíztalak, forró szívében megmártva magad legyél erős, tiszta és nem sebezhető, óvd amit szeretsz, és ne feledd ami jó és emberi, az mindig érthető. A holdat is megkérlelem, ha sötétbe süllyed a világ, legyen álomba mesélő dajka, égre festett, hajnalig fénylő virág. Rábízlak a csillagokra is, vigyázzák álomképed ha alszol, szőjjenek szivárványt szíved fölé, s a reggel kék függönye mögé bújva lessék, köszöntsék ébredésed.

KÜZDELEM

Vöröslő hajnalra ébredek,kezed lágy érintése még kísért bőröm pórusain, s angyali hangokon zsolozsmázzák a szerelem igéit. Kint hó van, vakító január, fagypáncél borítja tavunk,de itt szobám rejtekén tikkasztó forróságban égek.Enyhíteni ezt a lázat talán tudná a józan ítélet,de annyi vesztett harc után nem tudlak feladni Téged.Tiporjanak bár ezerszer sárba,kapaszkodom mint fuldokló egy szalmaszálba. Mint Spárta legjobbja egykoron,ha kell világgal szállva szembe megharcolom érted e harcom,kerüljön bár az életembe.

ÁLOM

Hogy újra lássalak, lehunyom szemem.Kiles a néma ezüsthold,az éj fátyolcsillag résein át.Sejtelmes fényével öleli körbe ruhátlan álmunk buja vágyát.Te rám nézel kócos pilláid mögül,álmunk angyal szárnyakon repül.A fény simulva megpihen arcodon,és hangomon simogatja füledbe,bújj karomba,gyere.Szárnyakkal borítja testemet tested,bőrünkre gyöngyöket rajzol a telihold.A fáradt hajnal előttünk mezítláb oson,arcodat érzem csendemben arcomon.Ránk csukódik az éjtemplom ajtaja,keresztem vagy,s én rád feszülök örvényeket suttogva…

Bárhová lépek, beléd ütközöm. Át- és keresztül vagyok szőve már veled. Mozdulataiddal mozdulok, hangodra hangolódom. Így élünk kettős kötésben téphetetlenül.

Nem tudom megállni, hogy szeresselek.Mi egyek vagyunk, mi összetartozunk, mint az ég és föld,mint a víz és tűz,mint a hideg és meleg,melyek mindig kiegyenlítik egymást, és egyensúlyban csak úgy lehetnek, ha mindkettőből ugyanannyi van az EGYben!

Kitárult sziromként nyílok tenyeredben,viharszárnyaimtól örvénylik a perc.Tündér-szomjúsággal iszol belőlem,ámult szívem kémleli - mennyire szeretsz...Látásom szavával idomulok hozzád,forrás-öledbe megmártózom magam.Míg hallgatom ajkad kéjes sóhaját,szerelmünk bimbói rügybe fakadnak.

VÁGY

Ami kevéske az éjszakából maradt nekem, elég volt arra, hogy vágyakozásom utánad szinte kibírhatatlan legyen...borzongott a sóvárgástól testem-lelkem, csak egy perccel, sőt egy pillanat töredékével beértem volna, mint az éhező koldus egy falat kenyérrel, ha érezhettem volna rózsaszirom ujjaid bűvölő tapintását és érzéki simogatását bőrömön; csak egy lágy mosolyt láthattam volna finoman ívelt ajkadon, és pilleszárnyú apró csókkal magaméra rajzoltam volna vonalát. Vágytam magamba szippantani illatod, szeretett arcod keretében látni kékesszürke szemeid; az éjszaka foszlányaira esem szét gondolatban a hozzám feszesen simuló hullámzásod alatt, és minden pillanattal erősebben feszít a vágy, hajszolva űz karjaid felé...és majd ott is alszom el...

ÚT

Elindultam az úton kicsit tán egyedül, mint mikor éj csendjébe lágy szellő hegedül. És mosolyogtam a napra, csillagos könnyem hullott éjjel, akár maró kínnal vertek, akár elemésztő kéjjel. És hiába csapódott hozzám percnyi időkre egy-egy társ, viharos estéken mégis magányt talált a villámlás. És hosszú utak után most a Te mosolyoddal ébredek, erős vállad a támaszom, s ha tudlak, én is védelek. És látom már végét az útnak, s Te, ki mellém szegődtél, édesem, hozzám tartozol, mint mához a holnap, mint testhez a szív; lüktetve, véresen.

Elröpíti-e hozzád a gondolat érzékekről felszálló óhajomat,a sürgetést, hogy jöjj hamar?Elröpíti-e hozzád a gondolat,hogy két ág puha-pihe tövén esengve hív-vár a fészekmély?Elröpíti-e a gondolat sietve verdeső vágyamat szívedhez,hogy véss kőtábla-szívedbe?

ASSZONY-FOHÁSZ

Ó Uram, te mindent megbocsátó! Tudom, vétkem égbekiáltó, mert élek bűnök közt, eltemetve, de nézz le gyarló gyermekedre! Csak a jóra és szépre vágyok, és lásd, Uram, most hozzád kiáltok. A szerelmemre nincsen mentség, de Tőled kaptam ezt a szerencsét, hogy rám talált, akinek rabja lettem. Ne ítélj hát szigorún felettem! Csak szeretet a bűnöm, semmi más. Csak a tőled kapott kívánás, a boldogságra vágyó női lélek, csak a szép, szerelmes remények. Csupán az, hogy lelkem feléledt, és testem szívemmel együtt övé lett… Hogy szeretem őszintén, önfeledten, szent tűzben égő, tiszta hevületben. Soha nem nézek jobbra-balra, nem vágyom csalóka diadalra, sem öncélú gyönyörökre, kéjre, csak őt boldoggá tevő szenvedélyre. Csak adni, és nem kapni vágyok, de lásd, megbocsátásért kiáltok. Uram, Te adtál női lelket, ami szomjazza a szerelmet, s vele testet, örömre készet, amíg el nem veszi az enyészet. Akaratot is, hogy ellenálljak száz kísértésnek, ezernyi vágynak, de képességet is, hogy szeressek, s miatta –látod- bűnbe essek…

VALAKI HIÁNYZIK

A szívem fölött elsuhant egy árnyék; valaki hiányzik, valami fáj még; Valószerűtlen, zord messzeségben valakit várnék, de el sosem érem. Valaki alszik; álmatlan álmot.Nem ismeri még a csodás világot, amit a szívem nekem teremtett s álompermettel dúsan telehintett.Valaki moccan; álmodik mégis? Talán mellette ott vagyok én is? Karjába bújnék, ölelni vágyom, de távol van tőle az én világom;Valaki néha nagyokat sóhajt; valamit suttog; valakit óhajt. Megszeretgetném, hogyha tehetném, hogy boldog legyen, csak azt szeretném. Valaki itt van; álmodom álmát; én már meglestem az ő világát. Titkon velem van megint az éjben, s ajkam a csókját ízlelné éppen. Valaki mégis karjába kapna egy titokzatos, szép pillanatra. Valakit hívok, valakit vágyok; kísértenek most szerelmes álmok. Valaki elment, de visszavárom. Nélküle üres az én világom. Valamit titkon megsúgok csendben: boldogok lennénk szép szerelemben.

SZEMEDBEN

Szemedbe néztem,s megfürödtem benne,olyan volt tükre,mintha kristálytenger lenne.Melynek fenekén csillogó homok,gyémánttá tördeli a felkelő napot.Szemedbe néztem,s elmerültem benne,olyan volt színe,mintha nyári éjjel lenne.Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog,mit körbetáncolnak álmos csillagok.Szemedbe néztem,s lángra gyúltam benne,olyan volt tüze,mintha izzó láva lenne.Mi addig ég,míg csak a föld forog,míg a mennyben dalolnak angyalok.Szemedbe néztem,s feloldódtam benne,olyan volt fénye,mintha bűbájosság lenne.Mely árva lelkem velejéig hatott,s gyújtott szívemben heves imádatot.Szemedbe néztem, s eltévedtem benne,olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne.Mint szédítő,kábító,gyönyörű vad titok szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

Megállok saját lábamon – ez másnak tán olykor fájhat – meghajlok, ha a sors ítél, s nem vesztem el koronámat. Életet adok életért, és hiszem, túlél a lélek, arcomat mosollyal takarom, s nincs ember, akitől félek. Magamat bátran vállalom, tudom, hogy mennyit érek, elnézést – igen, ha van miért – de kegyelmet sohasem kérek.

Kívánok Neked szemeket, amelyek a mindennapok kis dolgait észreveszik és más megvilágításba helyezik!Kívánok Neked füleket, amelyek a mások beszédében fellelhető rezgést és mellékzöngét felfogják!Kívánok Neked kezeket, amelyek nem fontolgatják sokáig, hogy segítsenek-e és jók legyenek-e!Kívánom Neked a megfelelő időben a megfelelő szót!Kívánok Neked szerető szívet, hogy ahol vagy, oda békesség költözzön!

ÚGY LEGYEN

Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen.

MARADÉK IDŐ

Hogy miért szeretsz engem, és miért találtál rám, honnan indultál, és meddig maradsz, napok, hetek, hónapok, évek… nem nézek vissza, túl mély a távolság. Tán egyszer megsúgják az álom- Istenek, hogy miért te és miért én lettünk az együtt-, egymásba-, szerelembe-lélegzők. Tegnap még a versek hangja harapott szelíden ajkamba, feledni akartam az álmaimat karcoló csókok véres ízét. A kiejtett hazug szavak keresztként vésődtek homlokomra, inakat tépett, csontokat tört a hiány, szemem mögé, árkok mélyébe sírtam egykor volt önmagamat. Az alkony puhaságába nyúltál értem, sóhajaim az egeken túlra, egy elhajított kavicsálomba hullottak. Maradék időmet tengerre fektették az Istenek, széllel játszva, hullámokhoz simulva, szótlan széttártva kezeimet. A fényt kerestem,a kapaszkodót, a kérdést és a választ, egy némán zuhanó csillagot. Ma a szerelem a falra rajzolja árnyékodat valóságként, ahogy az est illatodat szobámba zárja, résnyire nyíló ablakomra lehelem neved, sziluetted fénye táncol a szememben, ujjaimmal játszok szádon, megrajzollak a jövőnek,a rám hajló horizontra vésem a hidat, és hozzád indulok… Veled. Életed újra és újra életemhez kanyarog, csönded vagyok lelked szigetén, szívedbe gömbölyödve zajongok, ki és betakargatom átutazott álmaink. Véred egyre hangosabban zubog, szíved lüktetése világom öblében pihen, árnyékomhoz fekszel, vágyam érinted, szétáradsz bennem estéből reggelre, majd elcsendesülsz fáradtan a szanaszét hagyott sóhajokban. Álmunk szemünkre csukódik, csattan az est guillotine hangja, ma könnytelen feloldozás van, ma alszanak az Istenek, ma nincs bűnös, ma nem lehet áldozat. Holnapra levetkőzöm benned, hogy könnyű legyen az újabb átutazás, átölel minket ez az ismeretlen szédülés testünkre indaként fonódik az örökké tartó szárnyalás. Pedig félünk… hisz tudjuk… nem hosszú életűek a törtszárnyú lepkék, de addig is tarts magadban, mintha ki és belélegeznél. Szorítsd arcom arcodhoz, s vigyázz rám, úgy ahogy kezem fogtad a decemberi szélben, és én azt súgtam az égi oltár elé térdepelve… mindörökké veled... Csupasz vagyok, nézd … szememben kattog az idő, szívem szerető burkod nélkül csak egy magányos dermedt vérfolyó… gyere, áradj velem… sodródjunk tovább időtlen világunkba…

MOST ALSZIK A VÁGY

Most alszik a Vágy álomba szenderülve. De itt hagyta némán a meghittség szavát. Ölelkező lelkünkben hárfa húrján zengő, szerelmes dallamát. Mikor a válladra hajthatom fejem, mikor csak fogni akarod a kezem, mikor ölelésed, lágyselymű bársony, mikor csendes nyugalom fekszik velünk az ágyon, mikor egy sóhajnyi csók lelkünkben kincset ér. Hálát adsz az égnek, ezért a Szerelemért.