Vöröslő hajnalra ébredek,kezed lágy érintése még kísért bőröm pórusain, s angyali hangokon zsolozsmázzák a szerelem igéit. Kint hó van, vakító január, fagypáncél borítja tavunk,de itt szobám rejtekén tikkasztó forróságban égek.Enyhíteni ezt a lázat talán tudná a józan ítélet,de annyi vesztett harc után nem tudlak feladni Téged.Tiporjanak bár ezerszer sárba,kapaszkodom mint fuldokló egy szalmaszálba. Mint Spárta legjobbja egykoron,ha kell világgal szállva szembe megharcolom érted e harcom,kerüljön bár az életembe.
