Álló délutánom őszi esőjében, árva gondolatok fájó ecsetével tapasztom a téli tér bántó szürkéjét, s írom magam elé homlokod köreit, ajkad zenéjét, szemed csillogását, mosolytól ékes fénylő tekinteted, s emlékként derengő elsuttogott szavad. Talán elindul a rózsa-tövist szegő könyörtelen idő, s enged majd fagyos láncain ágas magányom, míg alkonyat után reménykeresztem a sötétbe nem ragad.
