Hogy újra lássalak, lehunyom szemem.Kiles a néma ezüsthold,az éj fátyolcsillag résein át.Sejtelmes fényével öleli körbe ruhátlan álmunk buja vágyát.Te rám nézel kócos pilláid mögül,álmunk angyal szárnyakon repül.A fény simulva megpihen arcodon,és hangomon simogatja füledbe,bújj karomba,gyere.Szárnyakkal borítja testemet tested,bőrünkre gyöngyöket rajzol a telihold.A fáradt hajnal előttünk mezítláb oson,arcodat érzem csendemben arcomon.Ránk csukódik az éjtemplom ajtaja,keresztem vagy,s én rád feszülök örvényeket suttogva…
