Ne félj kedves!Hiszen apálykor minden oly csendes.S a homokban hagyott csigák között egy szerelmes.Látod,kövecskék sem málladoznak a szikláról, mikor rajtuk csücsül sok kis rák kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel.Amikor a Nap felkel,és megduzzadnak az alsó vizek,midőn feledés homályából,a nedves homokból előbújva egymásra lel két reszkető szív újra,meg újra.S ha árnyékomon egy piciny csiga reményre vár,Te csak markold őt a vízbe,ahogy szívemet már körül ölelted tengerednek sós könnyeivel,...és már látom,ahogy színekre hullnak a vizek!És már engem sem gyötörnek kínok nagy gályái,ha árnyékodban megmártózva emberül állni hagynak a hétköznapokból előcsalt révészek.Mert tudják,lehet apály,vagy tán dagály,én szeretlek!
