Megállok saját lábamon – ez másnak tán olykor fájhat – meghajlok, ha a sors ítél, s nem vesztem el koronámat. Életet adok életért, és hiszem, túlél a lélek, arcomat mosollyal takarom, s nincs ember, akitől félek. Magamat bátran vállalom, tudom, hogy mennyit érek, elnézést – igen, ha van miért – de kegyelmet sohasem kérek.