Ó Uram, te mindent megbocsátó! Tudom, vétkem égbekiáltó, mert élek bűnök közt, eltemetve, de nézz le gyarló gyermekedre! Csak a jóra és szépre vágyok, és lásd, Uram, most hozzád kiáltok. A szerelmemre nincsen mentség, de Tőled kaptam ezt a szerencsét, hogy rám talált, akinek rabja lettem. Ne ítélj hát szigorún felettem! Csak szeretet a bűnöm, semmi más. Csak a tőled kapott kívánás, a boldogságra vágyó női lélek, csak a szép, szerelmes remények. Csupán az, hogy lelkem feléledt, és testem szívemmel együtt övé lett… Hogy szeretem őszintén, önfeledten, szent tűzben égő, tiszta hevületben. Soha nem nézek jobbra-balra, nem vágyom csalóka diadalra, sem öncélú gyönyörökre, kéjre, csak őt boldoggá tevő szenvedélyre. Csak adni, és nem kapni vágyok, de lásd, megbocsátásért kiáltok. Uram, Te adtál női lelket, ami szomjazza a szerelmet, s vele testet, örömre készet, amíg el nem veszi az enyészet. Akaratot is, hogy ellenálljak száz kísértésnek, ezernyi vágynak, de képességet is, hogy szeressek, s miatta –látod- bűnbe essek…
