Hogy miért szeretsz engem, és miért találtál rám, honnan indultál, és meddig maradsz, napok, hetek, hónapok, évek… nem nézek vissza, túl mély a távolság. Tán egyszer megsúgják az álom- Istenek, hogy miért te és miért én lettünk az együtt-, egymásba-, szerelembe-lélegzők. Tegnap még a versek hangja harapott szelíden ajkamba, feledni akartam az álmaimat karcoló csókok véres ízét. A kiejtett hazug szavak keresztként vésődtek homlokomra, inakat tépett, csontokat tört a hiány, szemem mögé, árkok mélyébe sírtam egykor volt önmagamat. Az alkony puhaságába nyúltál értem, sóhajaim az egeken túlra, egy elhajított kavicsálomba hullottak. Maradék időmet tengerre fektették az Istenek, széllel játszva, hullámokhoz simulva, szótlan széttártva kezeimet. A fényt kerestem,a kapaszkodót, a kérdést és a választ, egy némán zuhanó csillagot. Ma a szerelem a falra rajzolja árnyékodat valóságként, ahogy az est illatodat szobámba zárja, résnyire nyíló ablakomra lehelem neved, sziluetted fénye táncol a szememben, ujjaimmal játszok szádon, megrajzollak a jövőnek,a rám hajló horizontra vésem a hidat, és hozzád indulok… Veled. Életed újra és újra életemhez kanyarog, csönded vagyok lelked szigetén, szívedbe gömbölyödve zajongok, ki és betakargatom átutazott álmaink. Véred egyre hangosabban zubog, szíved lüktetése világom öblében pihen, árnyékomhoz fekszel, vágyam érinted, szétáradsz bennem estéből reggelre, majd elcsendesülsz fáradtan a szanaszét hagyott sóhajokban. Álmunk szemünkre csukódik, csattan az est guillotine hangja, ma könnytelen feloldozás van, ma alszanak az Istenek, ma nincs bűnös, ma nem lehet áldozat. Holnapra levetkőzöm benned, hogy könnyű legyen az újabb átutazás, átölel minket ez az ismeretlen szédülés testünkre indaként fonódik az örökké tartó szárnyalás. Pedig félünk… hisz tudjuk… nem hosszú életűek a törtszárnyú lepkék, de addig is tarts magadban, mintha ki és belélegeznél. Szorítsd arcom arcodhoz, s vigyázz rám, úgy ahogy kezem fogtad a decemberi szélben, és én azt súgtam az égi oltár elé térdepelve… mindörökké veled... Csupasz vagyok, nézd … szememben kattog az idő, szívem szerető burkod nélkül csak egy magányos dermedt vérfolyó… gyere, áradj velem… sodródjunk tovább időtlen világunkba…
