Akkor majd csak próbálok levegőt venni, némán hallgatni ahogy az eső vájatokban csorog végig a reszketeg ablaküvegen, mint olvadó hó a tűnő téli éjen, mikor apró reménysugár cirógatja végig a félénk, hidegtől terrorizált rügyeket, úgy bontogatom érzékeimet, próbálgatom érzéseimet rajtad, veled és néha nélküled, míg lecseppen az utolsó esőcsepp, aranylón hintázik az ablak- párkány szélén, és mint Dalí órái, úgy folyik le a fákról a hirtelen köddé váló akaratos idő,testet ölt egymás karjában, mint sosem tapasztalt vágy és én csak próbálok levegőt venni, hogy élhessek együtt ezzel az érzéssel, amit sem megfogalmazni sem megmagyarázni, sem elüldözni nem tudok, nem lehet...
