SZÍVDOBBANTÓ

Íveket hajlítasz körém zuhanó csillagok fényéből, gömbökbe simítod fáradt nappalom, szerelemmé sóhajtod bennem romok közé hajított virágtalan álmom. Hogy elérjelek szerelem-öleléseidben, hidakat feszít közénk az estvilág. Csend-osonva örvényedhez szelídülök, nem törődve pironkodó isteneinkkel egymásba bújunk szemérmetlen pőreséggel. Szemed fényében tükröződik testem, súlytalanná vetkezem álmaim a ruhákat szaggató ölelés levegőért kiált, zihál bennünk a domborodó sóvárgás. Virrasztó önmagam hozzád szoktatom. Szétdobált vágyaink tompán a padlóra zuhannak, a szavak nélküli pillanatok ajkunkon csókká zsibbadnak. Olvaszd testemre ujjaid táncával a szikraként ölelt alkonyaink lángját, gyere, sikolts velem, ebben a szívdobbantó álomvilágban, hol az idő lassan elapad, s mezítelenre tépi körülöttünk a falakat. Kapaszkodj kúszva leheletembe, bújj ölembe ringva, légy csendesen kedvembe, hagyd, hogy kigombolt lelkedbe hímezzem feloldozatlan titkaim, s átlépve e csupasszá törött csendfalakon, pilláid alá álmodom a holnapok gyermekeit.