Leginkább ízekre szednélek - mint azt a pillanatot, mikor tárt ajtókként nyílunk egymásba, áradva hagyva a vad szenvedélyt csókot és ölelést harapva-marva egymásba, izzó-olvadó markolással engedetlen s elengedhetetlen egymásba fonódással égünk - és beléd simogatnám minden nevetésed és elszelídült mosolyaid csendjét és tekinteted melegségét is persze - s mindezt így egyben adnám-követelném füledre s nyakad vonalára tapasztott szájjal - remegve s mindig-mindig marasztva a percet mikor egymásba lehelve - mint Isten - teremtjük egymást újra és újra egymásnak.
