Virágot bont az égő gyertyaláng,élő oltárt állít az alvó emléknek,s míg édes illattal telik meg szobánk éhes szemeim arcodért epednek…Sóhajaim sírják vágyad viharát,selyemporrá zúzom józanságomat,de csak ígért üdv vagy, tűnő délibáb könnyáztatta hűségem kék ege alatt.S amíg összehajlik magányhoz a magány rugdalódzó szívem éjnek dől megint,egyszer csak a hangod súrolja a homályt,lépteid zajától a sötét szétesik.Szemed tengerében elázik a hold,újra ünnepet ül ajkadon a nevem,orgonaszó-csöndben hozzád simulok tegnapjaim sóhaját öledbe temetem.Majd újra virágot bont a gyertyaláng,élő oltárt állít az alvó emléknek,s míg édes illattal telik meg szobánk tiltott gyümölcsét lopom szerelmednek.
