Valami mindig elmúlik,talán hogy helyet adjon másnak.Ha nem így lenne egyhelyben topognánk, ugyan azt a szót ismételgetnénk, soha nem derülne fény a végtelenre.Voltak ragyogó, napsütötte pillanataink, de attól olyan szép, és attól lesz egyre szebb hogy távolodunk az időben,hogymegismételhetetlen.Szeretetünk az állandó,a többi mind változó,jön és elmúlik, változik a szín és változnak a szereplők,de mi vagyunk, mert a szeretet gyökeret vert a lelkünkben.
