Engedem az érzést óriássá válni, hogy a jól kicsavart, lepedőbe takart, meztelen mondatok ne fázzanak – nélküled. Szűkös, szürke szavak alagútján lépek, - árny takarja arcod – kemény emlék-pallos s védőpajzs oltalmaz, hogy létezzek – nélküled. A fájdalmak, tudjuk, titkokban – tompulnak, s ha hozzád ér kezem, csillag lesz a szemem, lázfoltjaim múlnak, s már nem félek – nélküled.
