SZEMEMBEN KÖNNYÉ FÁRAD

Jöttödet várja örök templomcsendem,de lépteid neszét elhordja a szél.Hol reményben, hol kínban vérzik el a lelkem,testté-lett hiányod elárvultan fél.Gyere, kötözd be fájó szívverésem, derekamra fond két nyugtató karod.Rólad merengek lágy távolba nézve,de visszfényként csak magányom ragyog. Szememben könnyé fárad távolléted, úgy szomjazok Rád, mint viharra a föld.Árnyékodhoz simulnék puhán, észrevétlen,csak érezzem újra, hogy van hozzám közöd.