Egy világ ébred itt e virradatban, emelkedik a nap, a gyönyörűség,
mindörökké ölellek, mozdulatlan, s örökös lesz a nappal, mint a hűség.
Emelkedik, kiáltanám zokogva, hogy látva-lásd, hogy élünk, a vigaszt;
s a föld füve, hegye, folyója mondja, s a mindenség ragyogja ugyanazt.
Emelkedik e kettős virradatban, nézd, emelkedik ugyanaz az ég,
én szorítlak magamhoz mozdulatlan, és ragyog, ragyog ugyanaz az ég.
Virrad. És hogy szerelmem itt marasszon én ragyogok és többé el nem alszom.
