...Nélküled szívem élve haldokló árnyékkép, ágaskodó tüskék folytogató karjában sebzett madár, magányos méregpohár, amit vergődésem kényszere kiivott már, és lassú elmúlás sorvaszt örökkön, ameddig rám nem emeled gyönyörű tekinteted,bölcsőként ringató karjaid között megpihenhetne gyökerestül kitépett létem, mely ködfoszlány-délibáb ígéretében hinni vágyik oly jövőben, ahol fontosak szerető szívek, örök tiszta érzésben megnyugvó lelkek, egymás harmatában fürdő, izzó kéjkoszorúba font testek...
