Valahol ott vársz rám, túl a hallgatáson, túl a bús ősz ázott magányán, a Napba simuló felhőhasadáson túl a dajkáló sugár aranyán. Valahol ott vársz rám, szelíd türelemmel csodavilágunk száz meséin túl, nyári éjjelekben rejtőző meleggel mely ölpuha, selymes emlékekbe hull. Valahol ott vársz rám minden esthomályban minden derűs arc vonásain túl, minden szenvedélyes, olthatatlan vágyban mely, mint forró láva föld méhébe fúl. Valahol ott vársz rám minden édes ízben hol a perc méze mindig visszacsókol, csöndet megszegő, Istent áldó hitben, hol leggyönyörűbb dallam angyalhangon szól. Valahol ott vársz rám, hol súlytalan az élet sosem írt míves versek mögött, a kövekbe dermedt múlt hidegében Te vagy a mindenség ég és föld között.
