A napsugarak mintha csak ezernyi ujj lenne valamennyi még kinyúltak a kékből narancsba öltözött felhők közül,hogy mielőtt nyugodni térne finoman megsimogassák fáradt üstökét a Vén Földnek.Aztán éjjel szemedbe hullt minden csillag szikrázó fénye,hajadba a Hold szőtt ezüst szálakból fonatot,méz-szín bőröd simogatta ujjaim minden idegszálát,szádra bíborpalástot vont csókom.Éj-királyom lettél s csodákban jártam én.Arcod két karomba simult,s a leggyönyörűbb tetoválássá váltál szívem belső falán.Szükségem van rád!Hogy vidám,boldog legyek és szabad,mint a madár!Milyen szép és jó ez az érzés!Mert nem kalickába zár,hanem mind inkább szárnyakat ad,s emel szinte az égig fel!És tudom,hiszem, nem kell félni,hiszen karod puhán szorítja szívedre fejem,hová madár röptömből mindig megérkezem.Várom a napot amikor majd megint porszemmé zsugorodik a távolság,s az idő végtelenné lesz.Amikor megint éjjel-nappal összefonódik a test és a gondolat,s egyetlen hatalmas dobbanásként mi leszünk a Mindenség!Szükségem van Rád.Nem örökké, de legalább egy életen át.
