Úgy követlek,Édes az idő homályán reszketve,várva,hogy keblemre omolj akár egy árnyék,csúszva-mászva,árván,akarva,vágyva hogy ajkamhoz hajolj.Úgy követlek,Édes halkan,szótalanul tudva hogy a kettőnk egysége már örök,ha megállsz melléd állva,mozdulatlanul várom hogy hidd,csöndünk összeköt.
