BÁNAT

Nem bánat az, bárhogy sajog a szived ha már tied volt s akkor elveszited.Nem bánat az, ha csókolt már az ajka s most más csüng édes szédülésben rajta.Ha boldog órák, pásztorórák képe kisér a puszta, magányos sötétbe.Mint téli kertbe a szines tavasz -nem bánat az. De az a bánat, ha kezét se fogtad,álmodba jött csak,csodának, titoknak.Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,dalos fohászba, kérve, sirva, vágyva.Tied se volt s már életedhez kötve és akkor, érzed, elveszett örökre.És nem lesz fénye többet éjszakádnak:Az a bánat.