Elterül aléltan a lusta kéj,kimerült már és fáradtan elnyúlik ágyunk gyűrött szőnyegén.A vágy most észrevétlen változik,mint festményen a felkent színek foltok vagyunk,csak Te meg én.Egymásba folyó öleléseink még tartanak,testünk még nem billent át a valós-idő peremén.Vágyakkal szőtt háló borul fölénk,egymáshoz menekült két vacogó lélek.Elrejtőztünk tüzeink emésztő lángjában,lassan elhamvadunk ...de nem félek.
