MINDENT SZERETEK AMI TE VAGY!

Csupán tenyeredet kérem, jöjj, nyújtsd felém, Kedvesem, s bocsásd meg, ha éget belé helyezett szívem. Csak megpihenni vágyom léted ránca közt, csak megcsókolni árnyképed, mi napfényben az éjhez köt, csak óvni szavaid csurranó igazát, mint hívő lélek oltalmazza az első Bibliát.

Szeretném kezembe fogni a kezed, karjaid között nézni a szemed. Számolni hányat lüktet a szíved És így maradni örökre Veled!

Azt hittem,hogy a világ csodája vagy, őrjöngés, álom, nyíló végtelen. Ma azt tudom,hogyha nem vagy velem, nem vagyok,nem játszom,nem létezem, felhők fehérje a szemembe fagy... Azt hittem,hogy a világ csodája vagy. De rájöttem annál sokkal fontosabb.

BOLDOG VALENTIN NAPOT!

ANGYAL

Emberként születtem a földre,hogy akartam-e senki nem kérdte.Angyalénem őrzöm lelkemnek bugyrába,de belepusztulok a gyilkos magányba.Őrzöm a lelkeket kik a Földre jöttek,kik embernek születtek és emberré lettek.Utamat a földön csak egyedül járom,egyetlen hűséges kísérőm magányom.Szeretném tudni,hogy milyen a szerelem,mikor a vágy cikázik testemen.Amikor a szív úgy szeret,hogy fáj és nem fojtja meg énedet a mardosó magány.Őrzöm a lelkeket az arcomon derű,csakis én tudhatom ez nem olyan egyszerű.Szeretni tanítom mind az embereket,közben a szívem a bánattól eleped.Mert megismertem az igaz szerelmet,de tilosban járni,jaj nekem nem lehet.Utamat e földön csak egyedül járom,hűséges kísérőm s társam a magányom.

SZERELMED

Megérintettél, s én úgy éreztem, ezer éve már, mióta ujjaidban játszik testemen a simogatás. Eltűnt a világ. Csupán simító kezed volt az élet, mely bőrömön éledt tiszavirággá és elenyészett. Fésülted hajam,tízfogú eleven fésű borzolt, s én előre álmodtam a csodát, ahogy szád csókolt. Eggyé öleltél. A lét csupán elömlő vágy, forróság, hogy lebegjen testem, meghazudtolva a tömegvonzást.

Vágyaink börtön ablakán is beszűrődik a Nap sugara és fénykezével megérinti sebzett lelkünk. Ettől új vágyak fogannak bennünk és általuk erősödik a remény mely gyengíti láncaink és enyhíti bánatunk kínzó terhét.

MAGADBAN ŐRZÖD A FÉNYT

Élettel teli lételem lehetek,

ha nem élem reménytelenül földi életem.

Ha képzeletem élénk színre vált,

s az élet így legyőzi a halált.

MARASZTALÓ

Hosszan merengek csendbe borult arcodon, hol ott vonul a sejtelem… a hosszú múlt, utat rajzolt az időnek nélkülem. Fesztelen apró ráncokon bolyong szemem, hátha megfejthetem Angyali titkod. S lám, e percben, mosolyod látom, mely marasztalón rám vetül! Szíved nevet, hisz, szerelmed nekem gyújt lángot szép tekintetedben. Kezed-kezembe simul, s már tudom, nincs miért visszanézzek. Miénk a jövő.

Engedd el amit úgysem tarthatsz meg, hogy elnyerd azt,

amit nem veszíthetsz el.

MA NEHÉZ

Mert nem vagy ma nehéz a szó is. Süket álmokat termett az éj is. Holdakat képzelek csillagtalan égre, s hallgatok. Csak a tükör mesél. Tükrömbe bújtál. Visszamosolyogsz, ha fáradtan, könnyes szemmel nézlek. Nyújtanád kezed, s tudod, a szilánkok mindkettőnket véresre sebeznének…

VISSZAVÁRLAK

Most, hosszan elmerengve elnyúlt éjjelem szomorú csendjében, apránként, kicsi kis kockákban eszembejut minden, s olykor az a sok elmúlt perc, bennük minden kedves, szorongó pillanat, az éj sötétjében mély sóhajba szakad. Bírom, talán még bírom ezt az állapotot, e magasló csendet, de hiányzik szavad, hiányzik mindened, miért oly hosszú ilyenkor az idő apró másodperce, hogy éveknek tűnő szürke napokon át nem nézhettem tündöklő szemedbe? Ma, lesz talán egy ma, ha illan az éj, s egy hosszú nap után újra az alkony jön, tudom, ölelésedben megtalál majd újra elvesztett örömöm, s ahogyan rég, ott, ahol akkor vörösbe ment le a nap, kissé megremegve, gyökerezett lábbal látod, visszavárlak.

MARADJ KÉRLEK

Átölelsz.Szorosan,simogatva…Csókod követelőzve utat keres testemen,kezed kezemben…szívem tenyeredben.Simogatsz...S hagyod, hogy lassan égjek...nem siettetsz semmit…Maradj így kérlek!Csókolsz.Nyakamon érzem ajkad…leheleted egyre csak izgat,s míg a vágy meg nem öl lassan…ölelsz át fönt a magasban…Maradj így kérlek!Szólsz.Halkan suttogsz fülembe,vágyaid súgod, s én feleletre,ölellek még szorosabban…El ne engedj Drága!Szeress engem úgy ma,mint még senki soha!Maradj így kérlek!Ringunk.Amint a vágyunk az égig hág,lassan hullnak le a ruhák,rólunk, mint tavaszi szirmok a napsütésben.Öleljük egymást a végtelenben,s ringunk finoman, míg a csoda el nem borít újra, s újra…Maradj így kérlek!Fekszünk.Csendben, boldogan.Kezed karomon,lábad lábamon…Csókodtól elhamvadva pihegek,Már alig élek…mégis több bennem az élet,mert veled vagyok…Maradj így kérlek!

ÉDES ÁTOK

Átkozlak édes átokkal gyönyöreim gyötrelme.Milyen kínok ereje akaszt az ábrándok keresztjére, hogy melletted marasszon? Milyen mély lehet a kút, mely a féltés-szeretés csábító nektárját kínálja felém? Vágyom és félem kiinni a bizonyság poharát, borzongat édes félsz, lázba hoz sarkifény remény. Nehezen viselem el a veled, vagy nélküled törvényeit, ezért szórom rád, titokban nevedet rebegve, egy álmodott szerelem édes kín átkait.

Ha nélküled is vagyok, ha nem is vagy itt, amíg a lelkemben érezlek, addig nem félek. Amíg érzem, társam vagy, addig soha nem lehetek nélküled. Ha nem talállak, ha magamban nem talállak, olyankor félek egyedül maradni, kapaszkodnék mindenben, hogy ne érezzem a lelkem ürességét. A magányos, a lélekben magányos ember a zabolátlan, az vágyik mindig tömegben lenni, az akarja felfalni a világot, az akarja széjjelszedni a másikat, akinek üres a lelke. Annak kellenek az erős ízek, az nem érzi a csak finom ízeket. Akinek a lelke társra talál, az szépen szeret, mert nincs félnivalója, az magabiztos, az nem akarja pótolni a pótolhatatlant, az nem kielégítetlen, az nem azért szeret, hogy jóllakjon, az szeretni is úgy, olyan természetesen szeret, mint ahogyan a folyó folyik, mint ahogy az egyik lépés a másikat követi .Tudja ,sem térbeli távolság, sem halál vagy távollét szét nem választhatja azokat, akiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.

Ha nélküled is vagyok, ha nem is vagy itt, amíg a lelkemben érezlek, addig nem félek. Amíg érzem, társam vagy, addig soha nem lehetek nélküled. Ha nem talállak, ha magamban nem talállak, olyankor félek egyedül maradni, kapaszkodnék mindenben, hogy ne érezzem a lelkem ürességét. A magányos, a lélekben magányos ember a zabolátlan, az vágyik mindig tömegben lenni, az akarja felfalni a világot, az akarja széjjelszedni a másikat, akinek üres a lelke. Annak kellenek az erős ízek, az nem érzi a csak finom ízeket. Akinek a lelke társra talál, az szépen szeret, mert nincs félnivalója, az magabiztos, az nem akarja pótolni a pótolhatatlant, az nem kielégítetlen, az nem azért szeret, hogy jóllakjon, az szeretni is úgy, olyan természetesen szeret, mint ahogyan a folyó folyik, mint ahogy az egyik lépés a másikat követi .Tudja ,sem térbeli távolság, sem halál vagy távollét szét nem választhatja azokat, akiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt, Ölelj át, vigyázz rám, mint soha azelőtt. Ha hallgatsz, én is hallgatok, nézlek, s beszívom illatod. Ha beszélsz, iszom szavaid, figyelem ajkad és kezed mozdulatait. Ha hozzád bújok, veled biztonságban vagyok. Ha szeretsz, nem kell úgy tennem, mint a nagyok; lehetek az, aki vagyok.

NE FÉLJ KEDVES

Ne félj kedves!Hiszen apálykor minden oly csendes.S a homokban hagyott csigák között egy szerelmes.Látod,kövecskék sem málladoznak a szikláról, mikor rajtuk csücsül sok kis rák kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel.Amikor a Nap felkel,és megduzzadnak az alsó vizek,midőn feledés homályából,a nedves homokból előbújva egymásra lel két reszkető szív újra,meg újra.S ha árnyékomon egy piciny csiga reményre vár,Te csak markold őt a vízbe,ahogy szívemet már körül ölelted tengerednek sós könnyeivel,...és már látom,ahogy színekre hullnak a vizek!És már engem sem gyötörnek kínok nagy gályái,ha árnyékodban megmártózva emberül állni hagynak a hétköznapokból előcsalt révészek.Mert tudják,lehet apály,vagy tán dagály,én szeretlek!

EGYSZER MAJD SZÉP LESSZ MINDEN

Egyszer majd szép lesz minden, a telet s a félelmet szerelmünk levetkőzi. Úgy állunk majd a fényben, mint a virágzó ágak, büszkén viselve szégyen nélküli koronánkat. Sötétben sem kell félnünk,hisz útjaink beragyogja majd hajdani szenvedésünk virrasztó teleholdja.

MERT ELJÖN

Végtelen ideig kell várnod őt,de tarts ki,még ha máglyák gyulladnak is alattad.Izzó fáklyaként lobbanó tested fénye homályából kivezetheti őt, s te, mint főnix, újjá teremtheted akkor magad.Hozzád, ha érkezik, veled marad.Addigra vesd mély gödörbe álarcaidat,a képzelteket s az igaziakat.Az arc, amelybe akkor tekint, tükre legyen majd ahogyan sorok közé rejted nevét.Ahogyan hangján suttog az erdő, amelybe rejteztél; ahogyan megtagadod őt szentháromszorosan; ahogyan hazudod: nem várod őt s nem marasztalod; ahogyan eldobod, mielőtt megérkezne - hozzá így távolodsz minden pillanatban.Igazat s hamisat egyformán vegyíts: hiányát így takargasd.Házad kandallójába készítsd a fát, de tűzre még ne lobbantsd.Teremts, de várj, míg teremhetsz.Szólj, de várj, míg beszélhetsz.Házad ösvényét is felejtsd el, míg füved gerincét léptei nem törik; lángot őrzöl - csóváját nem rejtheted el.Fáklya legyen hát kezedben,s csak te tudd s ő ,ez megmarad.Ne fogyj el úgy, mint e szavak ereje: szüksége lesz rád, megtalál, hidd el s várj nyugodtan; Istent ne kérdezd soha többé.Megmutatta őt - többet nem tehet.Felmutatta; kit ennyire várnak, meg kell érkeznie annak, s ha el is megy,mégis veled marad.De hazudj, serlegét mélyre rejtsd, meg ne gyalázza senki a hűs kortyot, mely lázát csillapítja majd.Mert eljön ő, mert suttogod százszor s ezerszer:Óarany szemének ragyogása,óarany bőrének illata,óarany válla hajlata,óarany hangja zenéje.Óarany minden, mi benne, s belőle van.Ne sürgesd: megriasztod.Hosszú az út, mely mögötte áll, s van még sok akadály.Segítsd: legyőzhesse, de ne tolakodj.Lidérceit úgy űzd: erejét megőrizhesse.Járhassa útját tisztán, csak ezt akarja.Csak úgy érkezhet, ha nem eszköze hanem célja vagy.Ahogyan anyák csalnak gyermekükért; ahogyan gyertyák lobognak messziekért; ahogyan minden út folytatódik - úgy várd őt,mert eljön.

NAPJAIM NÉLKÜLED

Napjaim Nélküled céltalan vándorok minden perc erőtlen lábakon vánszorog.Szívem dobbanását porvihar elfedi dobom dobbanását ködfolyó ellepi.Napjaim Nélküled kietlen fennsíkok magányos éjeken álmomban felsírok.Minden gondolatom körötted hullámzik lelkemben égető hiányod villámlik.Napjaim Nélküled fél-emberként telnek ahová elrepülsz magamban követlek.Mégsem visz keservbe messzeséged kínja Isten szép szerelmünk sejtjeimbe írta.

REMÉNYKERESZTEM

Álló délutánom őszi esőjében, árva gondolatok fájó ecsetével tapasztom a téli tér bántó szürkéjét, s írom magam elé homlokod köreit, ajkad zenéjét, szemed csillogását, mosolytól ékes fénylő tekinteted, s emlékként derengő elsuttogott szavad. Talán elindul a rózsa-tövist szegő könyörtelen idő, s enged majd fagyos láncain ágas magányom, míg alkonyat után reménykeresztem a sötétbe nem ragad.

AKIRE ÉRDEMES VÁRNI

Gondolat leszek, hogy tudatomban megmaradjon, milyen jó érzés várni arra, akit nagyon szeretek. Akinek mosolyától fűszálak nőnek magasabbra és csendhullámmá szelídülnek a bőszült tengerek. Kinek egyetlen szava többet ér, mint a világ kincse, mert a szív legmélyebb zugának pontjából ered. A tűzforró vulkán, szemének fényétől irányt változtat,a jéghideg északi szél délirányban fordul.Simogató kezében a csiszolatlan kő opálosan csillan, s minden mihez ér gyémánttá nemesül.

Ismerlek!...De honnan?...Nem tudom...Csak azt, hogy TE VAGY AZ.

Ha a történeted része kell, hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.

Amikor a szív túlcsordul, csak a csend közvetíthet.

NÉZNI

Itt már a szavak mitsem érnek, csak nézni kell és nem beszélni, se kérdeni, se válaszolni, csak nézni kell, csak nézni, nézni. Lesni, amit szép arcod izmán parancsolnak csöpp rándulások, s ha keskeny űr szakad közébünk: felmérni az arasznyi távot. Szemekkel mindent megbeszélni ékesszóló sugarak által, s meleg, bársonyos egyességre jutni egy titkos kézfogással. Megérezni, amit te érzel, kimondani, mi nyelveden van, előbb dobbanni a szívednél, csókod előzni csókjaimban. Itt már a szavak mitsem érnek, ne szólj a száddal, csak szemeddel, a szerelem akkor beszédes, amikor beszélni már nem kell.

SZERETLEK!

Két öklömmel döngetem a gondolatfalakat, szeretném ma szebben, jobban kifejezni az irántad érzett mélységes szerelmemet... Szeretném, ha ma lágyabb, dallamosabb volna a „szeretlek” szó utózengése.De a mindennap használt szó görcsbe rándulva összekuporodik, fáj neki, hogy fényesebbre akarom csiszolni, mint ahogyan tegnap csiszoltam…Fáj neki, hogy ma ünneplőbe akarom öltöztetni, mert olyan ez az ünnep, mint egy szokványos embertalálta farsang… A ruha alatt, mindig ugyan az az egyszerű lélek rejtőzik. Így meztelenül hagyom a szót, hogy a maga pőreségével, káprázó tengerként omoljon érzékeidre… Szeretlek!

EGGYÉVÁLÁS

Lágyan finom, puha csókok simogatják a vállamat,fut a vérem, száguld a gondolat.Érj hozzám, csihold a szikrákat,hogy féktelen tűzben égve váljak Veled eggyé.Hogy reszkess értem,fogom a kezed,felkorbácsolom a vágyad,csókjaimmal borítalak.Gyötörjön a légszomj,akard, hogy akarjalak.Szeress gyengéden, borzongjon minden porcikám,szeress szenvedélyesen,bújj még közelebb hozzám.A Tiéd vagyok egészen,minden érintésedre elolvadok,nem számít a ma és a holnapok.Testem hozzád simul,remegve várom a csodát,hogy szemed íriszén át lássam a gyönyört,mikor már nem tudjuk,melyikünk én és melyikünk Te.

VIGYÁZZ RÁM

Reszket a nap újra alkonyodik,testem álmok csapdossák,hiányzol mellőlem. Riadt madárként kapaszkodok holdra akasztott szívedbe,beléd térdepelek halk remegéssel… Bontogasd ki ujjaim közül a konokul összegyűrt éveket, bocsásd meg tiszta fényem, érezd őszinte féltésembe hozzád gömbölyödő hajnalaim. Szemedben simogatva lángol a táj, ha kitakargatsz, fájsz bennem, engedj közelebb magadba, hadd vigyázzam tenyerem alatt rejtező dobbanásaidat. Fázom a nélküled vetkezett estékben s keresem a veled-pillanatot, arcod, kezed, ölelésed. Csipkeszélű jégvirágot karcol szemembe a világtalan idő, ha itt vagy sem lehetnél már ennél közelebb...Ágyamban elvérzett sóhajok szétdobálva, mezítelen fekszik mellettem az est, beköltöztél csontjaimba, inam feszíted, véremben keringsz s szívemben alszod hajnalaim. Csupasz szerelmed retinámba égett, árnyamhoz feszül rajzolatlan tested, szétfeslik közöttünk a csend, zajtalan bontogat míg minden lehullik rólam. Lehunyt szemem alá fényfoltok tapadnak, ránk hajlik ez a nesztelen szerelem, zajong a világ idebenn és a csorbult idő az ajtó előtt toporog. Én nem tudlak egyszerűen szeretni, csak beléd ájult konok vadsággal, megriadva a nélküled-hiánytól búvok menekülve széttárt karjaidba. Láztestű lobbanásokban vágyad perzsel kiolthatatlan, a hold ujjai öledben ringó-hajló testemre fonódnak. Szívedre tetovált hűségem holtomiglan,köröttünk keringnek kúszó fények, szobánkba bújva figyel minket a csend. Tárd szét szárnyaim, kulcsold rám tested, feszülj önzőn mezítelenségemre. Szeress a holnapok lángjában, őrizd a ránk hagyott tüzet, ne félj, nem leszünk egyedül soha, hisz Isten is odajár fényért, hol mindörökké-lepketáncra hív, a sűrű ködben levetkezett éjszaka. Lelkem a karjaidba omlott, zuhanásunk azóta is tart, kéz a kézben, hús a húsban,túl a végtelen idegen fénysíneken zokog egy álmodott világ. Vigyázz rám… Mint reszkető, szomjazó madár levetkőztem szárnyad alá bújva, s neked adom minden kincsem, álmokat, fényt, csillagot… Benned leltem örök Istenemre. Vigyázz rám… Mert nélküled, csak zuhanó árnyékod vagyok.

VIGYÁZNAK RÁD

A napra bíztalak, forró szívében megmártva magad legyél erős, tiszta és nem sebezhető, óvd amit szeretsz, és ne feledd ami jó és emberi, az mindig érthető. A holdat is megkérlelem, ha sötétbe süllyed a világ, legyen álomba mesélő dajka, égre festett, hajnalig fénylő virág. Rábízlak a csillagokra is, vigyázzák álomképed ha alszol, szőjjenek szivárványt szíved fölé, s a reggel kék függönye mögé bújva lessék, köszöntsék ébredésed.

KÜZDELEM

Vöröslő hajnalra ébredek,kezed lágy érintése még kísért bőröm pórusain, s angyali hangokon zsolozsmázzák a szerelem igéit. Kint hó van, vakító január, fagypáncél borítja tavunk,de itt szobám rejtekén tikkasztó forróságban égek.Enyhíteni ezt a lázat talán tudná a józan ítélet,de annyi vesztett harc után nem tudlak feladni Téged.Tiporjanak bár ezerszer sárba,kapaszkodom mint fuldokló egy szalmaszálba. Mint Spárta legjobbja egykoron,ha kell világgal szállva szembe megharcolom érted e harcom,kerüljön bár az életembe.

ÁLOM

Hogy újra lássalak, lehunyom szemem.Kiles a néma ezüsthold,az éj fátyolcsillag résein át.Sejtelmes fényével öleli körbe ruhátlan álmunk buja vágyát.Te rám nézel kócos pilláid mögül,álmunk angyal szárnyakon repül.A fény simulva megpihen arcodon,és hangomon simogatja füledbe,bújj karomba,gyere.Szárnyakkal borítja testemet tested,bőrünkre gyöngyöket rajzol a telihold.A fáradt hajnal előttünk mezítláb oson,arcodat érzem csendemben arcomon.Ránk csukódik az éjtemplom ajtaja,keresztem vagy,s én rád feszülök örvényeket suttogva…

Bárhová lépek, beléd ütközöm. Át- és keresztül vagyok szőve már veled. Mozdulataiddal mozdulok, hangodra hangolódom. Így élünk kettős kötésben téphetetlenül.

Nem tudom megállni, hogy szeresselek.Mi egyek vagyunk, mi összetartozunk, mint az ég és föld,mint a víz és tűz,mint a hideg és meleg,melyek mindig kiegyenlítik egymást, és egyensúlyban csak úgy lehetnek, ha mindkettőből ugyanannyi van az EGYben!

Kitárult sziromként nyílok tenyeredben,viharszárnyaimtól örvénylik a perc.Tündér-szomjúsággal iszol belőlem,ámult szívem kémleli - mennyire szeretsz...Látásom szavával idomulok hozzád,forrás-öledbe megmártózom magam.Míg hallgatom ajkad kéjes sóhaját,szerelmünk bimbói rügybe fakadnak.

VÁGY

Ami kevéske az éjszakából maradt nekem, elég volt arra, hogy vágyakozásom utánad szinte kibírhatatlan legyen...borzongott a sóvárgástól testem-lelkem, csak egy perccel, sőt egy pillanat töredékével beértem volna, mint az éhező koldus egy falat kenyérrel, ha érezhettem volna rózsaszirom ujjaid bűvölő tapintását és érzéki simogatását bőrömön; csak egy lágy mosolyt láthattam volna finoman ívelt ajkadon, és pilleszárnyú apró csókkal magaméra rajzoltam volna vonalát. Vágytam magamba szippantani illatod, szeretett arcod keretében látni kékesszürke szemeid; az éjszaka foszlányaira esem szét gondolatban a hozzám feszesen simuló hullámzásod alatt, és minden pillanattal erősebben feszít a vágy, hajszolva űz karjaid felé...és majd ott is alszom el...

ÚT

Elindultam az úton kicsit tán egyedül, mint mikor éj csendjébe lágy szellő hegedül. És mosolyogtam a napra, csillagos könnyem hullott éjjel, akár maró kínnal vertek, akár elemésztő kéjjel. És hiába csapódott hozzám percnyi időkre egy-egy társ, viharos estéken mégis magányt talált a villámlás. És hosszú utak után most a Te mosolyoddal ébredek, erős vállad a támaszom, s ha tudlak, én is védelek. És látom már végét az útnak, s Te, ki mellém szegődtél, édesem, hozzám tartozol, mint mához a holnap, mint testhez a szív; lüktetve, véresen.

Elröpíti-e hozzád a gondolat érzékekről felszálló óhajomat,a sürgetést, hogy jöjj hamar?Elröpíti-e hozzád a gondolat,hogy két ág puha-pihe tövén esengve hív-vár a fészekmély?Elröpíti-e a gondolat sietve verdeső vágyamat szívedhez,hogy véss kőtábla-szívedbe?

ASSZONY-FOHÁSZ

Ó Uram, te mindent megbocsátó! Tudom, vétkem égbekiáltó, mert élek bűnök közt, eltemetve, de nézz le gyarló gyermekedre! Csak a jóra és szépre vágyok, és lásd, Uram, most hozzád kiáltok. A szerelmemre nincsen mentség, de Tőled kaptam ezt a szerencsét, hogy rám talált, akinek rabja lettem. Ne ítélj hát szigorún felettem! Csak szeretet a bűnöm, semmi más. Csak a tőled kapott kívánás, a boldogságra vágyó női lélek, csak a szép, szerelmes remények. Csupán az, hogy lelkem feléledt, és testem szívemmel együtt övé lett… Hogy szeretem őszintén, önfeledten, szent tűzben égő, tiszta hevületben. Soha nem nézek jobbra-balra, nem vágyom csalóka diadalra, sem öncélú gyönyörökre, kéjre, csak őt boldoggá tevő szenvedélyre. Csak adni, és nem kapni vágyok, de lásd, megbocsátásért kiáltok. Uram, Te adtál női lelket, ami szomjazza a szerelmet, s vele testet, örömre készet, amíg el nem veszi az enyészet. Akaratot is, hogy ellenálljak száz kísértésnek, ezernyi vágynak, de képességet is, hogy szeressek, s miatta –látod- bűnbe essek…

VALAKI HIÁNYZIK

A szívem fölött elsuhant egy árnyék; valaki hiányzik, valami fáj még; Valószerűtlen, zord messzeségben valakit várnék, de el sosem érem. Valaki alszik; álmatlan álmot.Nem ismeri még a csodás világot, amit a szívem nekem teremtett s álompermettel dúsan telehintett.Valaki moccan; álmodik mégis? Talán mellette ott vagyok én is? Karjába bújnék, ölelni vágyom, de távol van tőle az én világom;Valaki néha nagyokat sóhajt; valamit suttog; valakit óhajt. Megszeretgetném, hogyha tehetném, hogy boldog legyen, csak azt szeretném. Valaki itt van; álmodom álmát; én már meglestem az ő világát. Titkon velem van megint az éjben, s ajkam a csókját ízlelné éppen. Valaki mégis karjába kapna egy titokzatos, szép pillanatra. Valakit hívok, valakit vágyok; kísértenek most szerelmes álmok. Valaki elment, de visszavárom. Nélküle üres az én világom. Valamit titkon megsúgok csendben: boldogok lennénk szép szerelemben.

SZEMEDBEN

Szemedbe néztem,s megfürödtem benne,olyan volt tükre,mintha kristálytenger lenne.Melynek fenekén csillogó homok,gyémánttá tördeli a felkelő napot.Szemedbe néztem,s elmerültem benne,olyan volt színe,mintha nyári éjjel lenne.Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog,mit körbetáncolnak álmos csillagok.Szemedbe néztem,s lángra gyúltam benne,olyan volt tüze,mintha izzó láva lenne.Mi addig ég,míg csak a föld forog,míg a mennyben dalolnak angyalok.Szemedbe néztem,s feloldódtam benne,olyan volt fénye,mintha bűbájosság lenne.Mely árva lelkem velejéig hatott,s gyújtott szívemben heves imádatot.Szemedbe néztem, s eltévedtem benne,olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne.Mint szédítő,kábító,gyönyörű vad titok szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

Megállok saját lábamon – ez másnak tán olykor fájhat – meghajlok, ha a sors ítél, s nem vesztem el koronámat. Életet adok életért, és hiszem, túlél a lélek, arcomat mosollyal takarom, s nincs ember, akitől félek. Magamat bátran vállalom, tudom, hogy mennyit érek, elnézést – igen, ha van miért – de kegyelmet sohasem kérek.

Kívánok Neked szemeket, amelyek a mindennapok kis dolgait észreveszik és más megvilágításba helyezik!Kívánok Neked füleket, amelyek a mások beszédében fellelhető rezgést és mellékzöngét felfogják!Kívánok Neked kezeket, amelyek nem fontolgatják sokáig, hogy segítsenek-e és jók legyenek-e!Kívánom Neked a megfelelő időben a megfelelő szót!Kívánok Neked szerető szívet, hogy ahol vagy, oda békesség költözzön!