A nagy szenvedély fölött nem lehet úrrá lenni. Az ember belsejében kitenyésző izzó tűznek nem lehet ellenállni, csak sodorva éget, a legkisebb ellenállás is lehetetlen és értelmetlen, mi több, fokozza a tűz hevét. Az ember lényét kiteljesítő boldogság és az önpusztításba torkolló szenvedés kétlángú katlanában nincs akarat. Ha van, a szenvedély nem szenvedély. Ami van, az, hogy nincs vér. Az erekben nem vér, hélium kering, s minden hemoglobinban fúzió zajlik, s minden ilyen vérsejt összességének láncreakciója elégetni próbálja a szívet, a testet, s az ellenállás minimális, mert ebben a tűzfészekben él a lélek, ebből a megsemmisítő tűzből táplálkozik, ha az ember a legcsekélyebb ellenállásra képes, a léleknek vége. A tűz lelke egy sajátos csillag, amely a testben születik, s ennek a kisugárzó fénye táplálja a lelket. A szenvedély vére iszonyúan erős kötelék: a két egymást az imádatig szenvedélyesen szerető lény véréből született lény iránti szeretet mindkét részről mély és heves. A tettnek nincs jelentősége, a társadalom, munka, közösség értelme, jelentősége megszűnik, és egy külön univerzum jön létre: az összeolvadás sajátos univerzuma, a Minden feltétele és zajló folyamata. De maga ez a Minden instabil: épülésekor szinte állandó határhelyzet létezik egyetlen félreértett szó egyikből a másik végletbe taszítja az embert, s ez óriási energiákat követel. Az ember egész lénye átalakul, a boldogság, a szenvedés, a kín, a fájdalom, az öröm sajátos, önspecifikus formája jön létre, s ebben a felek közösködnek, mert egész addigi lényük átalakul, a tökéletes odaadás egyaránt táplálkozik úgy a hasonló érzésekből és érzelmekből, és az a különbségekből. A nagy különbségek sem taszítják, hanem kiegészítik az összeolvadás folyamatában égő feleket. A rokonlelkek esetében nemcsak a metamorfózisban lévő és kiépülő közös szellem, hanem maga a test a testre gyakorolt vonzása is azonos, egyetlen érintés mozgósítja és gyújtja a testet, egy esetleges nemi aktus, az összeolvadás kezdeti fázisában szinte végzetes lehet, a kéj az eszméletlenség és a fájdalom határán lángol, s nemigen lehet különbséget tenni a a kín és a fájdalom között: egy égő sikoly. Ez a szerencsés esetben, ha a Minden szabadul fel, és nem a Semmi tör elő. A Semmi előretörését egyetlen félreértett szó, egy pillantás kiváltja. Pánikhelyzet alakul: a test a lélek tüze hirtelen, minden előkészület nélkül kialszik, az érzés, az érzelem, a gondolat jégbe fagy. Marása félelmetes, rosszabb, mint az abszolút nulla fok megsemmisítő ölelése, az a megfagyás előtt melegíti a testet, ellenben a Semmi az abszolút nulla fok fokról fokra történő ölelése, amelynek vége még csak halál sem, a hideg tűz, amely nem végez az emberrel, nem dermeszt. A hideg lángot csak az tudja, aki megérte, és képes volt túlélni. De csak igazán tudja, mit jelent, aki többször túlélte. És minden ilyen hideg láng más és más, és egyre csökken az ember ellenállása. Én átéltem, tudom. És azt is átéltem, hogy mit jelent az, amikor már szinte a megsemmisülés előtt, jön az a szó vagy a pillantás amely a Minden kapuját tárja ki újra. Megjelenik az összeolvadás addigi érzett, tapasztalt szintjének minden gyönyöre, bája, fennköltsége, varázsa, kéje… akkor születik a boldogság. A boldogság sohasem ugyanaz. Minden és semmi sem ugyanaz, mindig magasabb szintre helyeződik, s így épül ki lassan az a harmónia, amely a bizalom forrása. De az összeolvadásban semmi se biztos, és minden az: mert amint mondottam, a külső világ agressziója minden erejével azért munkálkodik, hogy az összeolvadást szétzúzza, megsemmisítse. Azért, mert mi emberek, ilyenek vagyunk. Én is ilyen agresszor voltam. De eljött Ő, a rokonlelkem, és képes volt szeretetével megváltani. Meg tudtam tenni hogy úgy szeressem, hogy a teljes szabadságot megadhattam neki. Mert férje és családja van. És nem kényszerítem, erőltetem a döntést: anya, aki szereti gyermekeit. Mert férje már nem érti meg. És ez majdnem végzett vele. El kellett jöjjek én neki, hogy ki és fel tudjam emelni a szinte végzetes összeomlásból. Nekem most nincs szabadságom: ő a szabadságom. Amíg szeret és szerethet, elpusztíthatatlan és erős vagyok. Egymásnak egymásból táplálkozunk, és mindent megosztunk egymás között. Igyekszem megvédeni, hogy a Semmi ne csapjon le rá. Valaki vigyáz ránk. Mert aki ilyen szeretetet teremtett bennünk, nem akarhatja, hogy ez elpusztítson. Akkor nem szeretne minket. Ennek a szeretetnek az erejét nem lehet bemérni. Felsőbb régiókból érkezett, s oda próbál felemelni. A test azonban test, a lélek, lélek. Az egy sejt pedig emberekre tagozódott, s a Teremtés célja és energiája oda fordult ebben a világban, ahová fordult. Miért?
